Vadas Ferenc (szerk.): Dallá ringott bennem kétség és láz. Babits Mihály (és Török Sophie) szekszárdi levelei (Szekszárd, 1991)

Vendel-Mohay Lajosné: Babits Mihály (és Török Sophie) szekszárdi levelei – 1938–941

ban, mert sok gyötrelméhez még egy ideg zsábát is kapott, pokoli fájdalmakkal, s ezen most vitamin injekciókkal és besugárzással próbálnak segíteni - Isten tudja, segitenek-e majd! Hogy szegény Mihálykám mit szenved, azt végiggondolni is borzalom, beszélni nem tud, mert valami vadhús nőtt a műtét után, ezt ugyan el lehetne távolitani, ha ő jobb állapotban volna, még jajgatni se tud szegény, csak sziszegni. Nyelni pár korty vizet is csak nagy kinlódás, köhögés árán tud, még a nyálát se tudja lenyelni, így állandó rossz szájiz és rettenetes szomjúság gyötri. Minthogy ételt a gyomorcsövön kap, még egy falat jó ételben sincs öröme, semmije sincs, csak folytonos nagy fájdalmak, Anyika tudja, mennyire szenvedélyesen szeretett olvasni - most olvasni se nagyon tud már a fájdalomtól, nem is nagyon törődik már semmivel és senkivel. Borzasztóan le van fogyva, s most már január óta csak annyira kel fel, az ágyból, mig rendbehozzuk, ide hordszéken hozták fel. Én itt a hat hét alatt teljesen egyedül voltam vele, Ildikót Pesten intézetbe kellett adnom, s már nemcsak ápolónői, de szinte orvosi munkát is végzek, sebét kötözöm, injekciót adok és majd megszakad a szivem, ahogy szenvedését látom tehetetlenül. S milyen szeliden tűr! Anyika tudja, kis dolgokban milyen kényes és érzékeny volt, most olyan türelmes, olyan jó, mint egy szent. Nekem ez talán még borzasztóbb, mintha szekáns és követelődző volna, folyton sir szegény és keresztet vet - Anyika, annyi év borzalma után csak azt csodálom, hogy még nem tébolyodtam meg egészen! Pedig neki tulajdonképpen nincs semmi életveszélyes baja, de a sokféle gyötrelem aláásták erejét és életkedvét, és hát nem lehet csodálni, ha ilyen embertelen állapotban nincs kedve már élni szegénynek. Én egész nap nyugtatom és vigasztalom, s mikor már én sem birom, együtt sirunk. S mindéhez a mai nehéz viszonyok, mennyi nehéz gondom van a beszerzéssel, hogy a neki szükséges vajat, csirkét, darát megszerezzem. Szegénykém csont és bőr, pedig annyi jó és nemes táplálékot kap, amivel más ember 80 kilóra hizna. Minden megmozditható fillért felemészt a betegség, vagyont költök gyógyszerre, orvosra, s a betegszoba berendezési tárgyaira, mennyi minden keserves nyűg és baj és intéznivaló van rajtam nehéz nagy gondomon felül, el se mondhatom. Kedves Anyikám, úgy sajnálom, hogy ilyen szomorú dolgokkal kell /törlés/ Anyikát is keseritenem, ezért is halogattam az irást, dehát gondolom, Anyikát mindenkép és legjobban érdekli Mihály állapota. Mihály biztosan örülne, ha Anyika irna neki, ámbár ő szegény már semminek se örül, ha meglát valakit, akit szeret, csak sirni kezd. Anyika ne emlitse ezt a levelemet, ha ir, azt lehetne irni, hogy Györgyike Pesten hallotta, hogy Esztergomban vagyunk, s hogy Mihály a kezeléstől hamarosan jobban lesz. Ezt igazán lehet is remélni, hiszen a zsába gyógyitható, s ha ez nem lesz, a többi bajt mégis könnyebben birja majd, fenn járhat, mint még tavaly, amikor lejárt a fürdőbe is. Én mindig remélem, hogy még talpra áll, annyiszor láttam már őt halálos rossz állapotban, és Isten segítségével mennyi nagy bajból kilábolt, s teljesen egészséges lett. Ezt már nem lehet remélni sajnos, hogy teljesen rendbejön, de legalább járhatna, beszélgethetne, olvashatna - Isten talán még megadja ezt a kevés jót neki. Mihály a legjobb, legtisztább, legártatlanabb ember, olyan, mint egy kis fiu, sose bántott senkit, miért éppen ő szenved úgy, mint a pokolban! - Kedves Anyikám, be is fejezem, szaladok le Mihályhoz, a kórház, mint egy szanatórium, szép és kedves, külön szobában fekszik, kerti ablaka van. Nekem külön nagy gond, hogy Ildikót el kellett eresztenem ma181