Bodnár István: Béri Balogh Ádám a vértanuhalált halt kuruc brigadéros (Szekszárd, 1938)

az ezernyi nagynevű vagy névtelenül hős kuruc vitéz, a magyar fajta fékezhetetlen és soha le nem igázható szabadságvágyának elemi kitörései. — Az én szememben Nagyszombat, Trencsén, Romhány és a nagymajtényi sik, ahol „letörött a zászló" az elnyomatási törekvésekkel szemben, a puszta őserejére támaszkodó magyarság megpróbáltatása, tisztítótüze. Tűz, amely nem tud elpusztítani, nem tud megsemmisíteni, de csak még inkább megacélosit, új életre kelt. — És nekem ma is a legszebb magyar hang a tárogató tompán búgó, vagy vadul lüktető, csapongó hangja. — És én ma is azt hiszem, hogy a magyar nótát a legszebben az öreg Czinka húzta. Ha felzokogott hegedűjén „Rákóczi siralma", a bús kurucok kesergöje, benne volt abban a gyönyörű muzsikában egy egész nemzet keserves búja, bánatos sírása. Hölgyeim és Uraim! Ma este messze visszaszállunk a fájdalmakkal, szenvedésekkel teli, könnyekkel át- és átitatott, de mégis dicsőséges, mégis lelkeket megragadó szép kurucvilágba. Ma visszaforgatunk a magyar história könyvében kétszázegynéhány évet és megpihenünk azoknál az esztendőknél, amelyekben a sokat hányatott magyar nemzet egyik legfényesebb, de egyúttal legtragikusabb korszakát élte, — dicsőséggel, lelkesedéssel, lemondással és keserűséggel teli szabadságharcát vívta. Hölgyeim és Uraim I Nem hiábavaló dolog visszapergetni azt a több, mint kétszáz esztendőt, feleleveníteni egy rendkívüli korszaknak szivet, lelket megindító szépségeit. És nem hiába való dolog visszahozni emlékét nagy nemzeti hőseinknek és újra felmérni nagyságát hazaszeretetüknek, lelkesedésüknek, önzetlenségüknek, áldozatkészségüknek. És talán éppen ma nem lesz haszontalan, ismét szemünk elé varázsolni azoknak a glóriás kuruc hősöknek tündöklő példáját, akik feláldoztak családot és otthont, hatalmat és gazdagságot, rangot, fényt, dicsőséget, — akik vérpadra hurcoltatták magukat, — akik vigasztalan hontalanságban ették a száműzetés keserves kenyerét, — azért, mert határtalanul szerették a szabad magyar hazában élő, szabad magyar népet. Nem lesz haszontalan dolog visszaszállani magyar történelmünk halhatatlanjaihoz, a kurucvilág hőseihez, Rákóczihoz, a vezérlő fejedelemhez, nagy Bercsényi Miklóshoz, Vak Bottyán, Ocskay László, Balogh Ádámhoz, Bezerédj Imréhez, a Csákyak, Forgácsok, Eszterházyakhoz és a többi vitézlő kuruchoz. Azokhoz a históriai bronzkolosszusokhoz, akiket sem meghajlítani, sem megpuhítani nem lehetett, — és mert összezúzni nem birták őket, a vérpadon vesztek el, vagy Rodostó számkivetettségében kellett elpusztulniok. Kíséreljük meg felemelkedni az ő magasságaikba. Tanuljunk tőlük. Dr. vitéz THURÁNSZKY LÁSZLÓ. 4