Bodnár István: Béri Balogh Ádám a vértanuhalált halt kuruc brigadéros (Szekszárd, 1938)
Ez sem használt. A kinevezésből még jóidéig semmi sem lett. Ennek ellenére, amint Esterházy Antal 1707 december 29-i feljegyzéséből látjuk: „Tekéntetes Nemzetes Vitézlő Balog Ádám uramnak brigada adatott, oly instructióval, hogy mellette levő Pető György uram öt compániáját Fekete István uramnak assignálván, magának más regementekbül az hadak reductiója alkalmatosságával adatódjon, kikkel mindjárást Szigetvár eleire menjen, a Mura-mellékire hasonlóképpen vigyázzon, és hogy emiitett brigadéros uram, ha lehet Pécset, Szávát, Drávát magáévá tegye, a honnét lehet is subsistentiája a militiának." (Tábori Könyv 603.) S most kezdődött meg csak igazán a szigorúságáért Balogh Ádámra haragvó tiszttársainak áskálódása. Elhíresztelték s bevádolták még a fejedelemnél is, hogy visszaél a helyzettel, anélkül, hogy tényleges brigadéros lenne „máris azon carakterrel tituláltatja magát." Erre a sok mellőzés miatt elkeseredett Béri Balogh Ádám a következő kelet nélküli levelet irta a fejedelemnek: „Fölséges Magyarországi Vezérlő és Erdélyi Fejedelem : Érdemem fölött kiválképpen való nagy jó kegyelmes Uram ! Eleitül fogva tapasztalt természeti, Fölséged mindenkori véle született atyai kegyelmességének ezen édes nemzetünk ügyét igazán munkálódó hazfiaihoz, valakik tudniillik homogialis tartozó kötelességeket igaz készséggel mutatják, hogy mindazok kegyes gratiájával condecoráltatván, kegyelmesen promoveáltassanak, kik közül én is, ámbár érdemellen voltomra sok izben ekkoráig Fölséged sok rendbéli kegyelmességivel meritáltotván, teljes tehetségemet minden szolgálatimban (kikrül inkább akarom, mások szóljanak) ugy igyekeztem alkalmaztatnom, hogy annyival is Fölséged atyai grátiájában együgyü csekély személyem alázatos igaz kötelességét engedelmessen ajánlhossam. Aminthogy az elmúlt télen, általjöveteli alkalmatosságával Méltóságos Commandérozó Generális — Marschallus Fraknai Gróff Eszterházy Antal uram ő Excellentiája, elhiszem, Fölséged vett kegyelmes akaratjábul, nékem mintegy várotlon méltóztatott vala oly bizonyos speciális örvendetes reménséget nyújtani brigadérosi promótióm iránt, hogy alázatos, méltatlan insinuatiómmal abbéli Fölséged fejedelmi hozzámvaló kegyelmessége érdemetlenségemet consolálni méltóztatik. — Mindazáltal, constálván előttem országos gondjaiban Fölséged nagy méltóságának szüntelen foglalatoskodó nyughatatlankodása: ezen instántiámmal ekkoráig alkalmatlankodnom nem merészlettem. Azonban keserves szivem fájdolmával kelletik csak távuldadon értenem; elömentemet gátloni szándékozó némely irigyim sinistra delátiójával ugy vádoltattam Fölséged tekinteti előtt, mintha én már azon caracterrel tituláltatnám is magamat, holott ekkoráig is minden jovaim elvesztésével és életem sok veszedelmekre kitett koczkáztató szerencséltetésével kívántam mindenkor emlékezetemet, ugy ezen közjó munkájában is böcsületemet, nyughatatlan, szüntelen való szolgálatommal fönntartanom. Ahozképest kívánnék inkább meghalnom, mint olyaténképpen a nem nyert grátiát ideje előtt haszontalanul magamnak vendicálnom, lévén minazonáltal teljes bizodalmam, sőt kérem, hogy ezen alázatossan benyújtott instántiámra, érdemetlen személyemnek pro locorum et temporum varietata ez után is mutatandó állhotatos hiv készségem tekintetire nézve, azon kegyelmes grationálissát conferálni méltóztatván Fölséged, — ezen, mint a több fejedelmi kegyelmességeért, Fölséged és édes nemzetem hivsége mellett életem fogytáig s utolsó csepp vérem föláldozásáig maradok Fejedelmi Fölséged Kegyelmességének alázatossan szolgálni kész, igaz állhotatos hive: (Tábori könyv 208 -209 I.) Béri Balogh Ádám m. k. Most már nem kellett tulsokáig várnia Balogh Ádámnak régen megérdemelt tényleges brigadérosságára. Az idő fontos eseményeket érlelt meg. A szenátus még 1707 február 24-én kimondta a Habsburgok letételét s megindult a — királykeresés. XIV. Lajos Rákóczit, a bajor választófejedelmet, vagy valamelyik Bourbont, talán Berry herceget szerette volna. Forgács Simon gróf, borsodi főispán, császári tábornok, amint később Rákóczinak megvallá, 32
