Bodnár István: Béri Balogh Ádám a vértanuhalált halt kuruc brigadéros (Szekszárd, 1938)

arcát, sújtotta meg lábát! (Thaly: Bottyán tábornok élete 15.) De ez se igen használt. Nagy lett a pánik, amikor a vizén jött gyalogsággal és sajkásokkal megerősödött ellenség a solti sáncot és Bottyán várát ostromolni kezdte. Csajághy János ezredes, aki nyíltan megírja a fejedelemnek, hogy „az Dunán való általjövésük sokuknak intenciója és akarata ellenére történt", ugyancsak junius 21-ről azt is jelenti a fejedelemnek, hogy „az utánnok jött ellenség a (bottyánvári) felső sáncot mindjárt pénteken obsideálta" s másnap ágyúit felvitetve, az átellenben levő magasra, a hegy felső részét is bombázni kezdte. Alig ért egy-két hajdút a bomba, a többi lerohant a hegyről, akiket ő fegyverrel űzött vissza, megmondva nekik, hogy ellenség módjára mind tisztit, mind magokat megöleti. Erre most utóljára megizenék, hogy ők, ha én őket öletem, vágatom, Isten ugy segélje! — mind lejönnek s ők is azt cselekszik, ha pedig ellen nem állhatnak: készebbek labancokká lenni. (Arch. Rák. 199.) Ilyen körülmények közt Bottyán nem tarthatta tovább a nagy ágyukkal összelőtt Bottyánvárát, 1705 junius 23-án este kivonult a várból s átkelve a túlsó partra, a hidat maga után felégette, az imsódi sánczokba vonult, ott gyógyíttatta magát. A túlsó oldalról ezt is lövette még egyideig Glöckelsberg, de megtámadni nem merte, hanem „Bottyán várábul felment a sajkákkal együtt, az várban hagyván ennyihány németet, az építteti, az tombászokat, szálokat mind megégetette." (Hellepront János ezredes levele 1705 jul. 6-án, Kalocsáról, a fejedelemhez. Arch. Rákóczianum 200—201. 1.) Bottyán, alighogy lóra ülhet, julius 22-én már Bátorkeszen, majd Csenkeváron osztja parancsait, a saját és Zsámboky ezredével védi az itteni révet. Mert a három vitéz ezredese: Balogh Ádám, Bezerédy, Hellepront még mindég tul a Dunán bravúroskodnak. Styriába, Gréczig elkalandoznak, majd Sopron táján tesznek nagy károkat az ellenségnek. De Pálffy és Heiszter túlereje a Balaton mellé szorítja őket. Bottyán Szekerest, a hozzá ment Fördős Mihályt küldi segítségükre ezer lovasával, majd Széky György, Szalkay Dömötör és Szent-Pály hadnagyait is utánuk meneszti saját ezredének három századával. Augusztus 7-én már nincsen vele több 400 lovasnál s háromszáz gyalogosnál, de még ezekkel is reácsap Esztergomra s nagy zsákmánnyal tér vissza. Még megvárja a Szekeres ezredének kivételével visszaérkezett hadait s ezekkel 1705 aug. 22-én Érsekújvár, majd Esztergom körül a 21 regimenttel s egy dandár ráccal Erdély visszafoglalására siető Herbeville ellen indul s a Vág-Dunától Vác, Pest felé le, Szegedig folyton zaklatja 6000 lovasából álló seregével. Bottyán óriási hasznát veszi ezen az utján Béri Balogh Ádámnak. Amenynyire nem szerette az ugyan rettenthetlen bátorságú, de szeles, kapkodó s kalandokra vágyó Bezerédyt, annál inkább többre értékelte a nem kevésbbé bátor, mégis komolyabb megfontolásu, de a kivitelben villámgyors Balogh Ádámot, aki valóságos mester volt a vizeken való átkelésekben, hirtelen rácsapásokban. Már 1705 május 17-én azt irja Vay Ádám udvari marsai az imsósi sáncból a fejedelemnek, hogy „rácz, labancz, németből több ezer ment Simontornyára. De ő Dunaföldvárra is gondol. Onnan naponta szöknek, csak 3 napi élésük van, fájuk egy csepp se. Bottyán maga akarna átmenni. Balogh és több tisztje contentusok Bottyánnal, kivánják, hadd menjen el (velők)." Arch. Rák. 187. Károlyi pedig 1705 aug. 7-én „Ex Castris ad Szent-György, (bizonyosan Jászkun Alsó-, vagy Felső-Szent-György lesz, mert Károlyi még szeptember 10-én is Hatvanban van, de Thaly Kálmán szerint a nagyobb hatás kedvéért már Uj-Palánkról keltezi levelét, (mintha már ő is átment volna a Dunán) azt 16