Wosinsky Mór: Keleti utam emlékei (Szekszárd, 1888)

hány fejős-tehén-, sok száz pulyka- és csirkéből álló állatseregletunket, ugy, bogy a szárnyas állatok már sorra döglöttek s a többi szarvasmarhát is ugyanezen veszély lényegétté, a mi mindenesetre reánk fogyasztó közönségre lett volna a legnagyobb csapás. Csigákon, emelték fel tehát e szegény kínlódó állatokat a szabad levegőre s a hajó hátsó részén elkorlátozva, a szabad ég alatt maradtak mindaddig, mig a mészárlás órája számukra cl nem közelgett. Bizonyára nem volt étvágygerjesztő sem az állatsereg, sem a mészárlásnak szemlélete; de segített rajtunk a kitűnő tengeri levegő, hol a mozgáshiány daczára is farkas-módra éhezett az ember: pedig a konyha nemcsak kifogástalan, hanem úgyszólván fejedelmi volt s a napontai négyszeri étkezés szárazföldön akár két napra is elegendő lett volna. A tengeri levegőnek ily jótékony hatása mellett nem volt- csoda, hogy a déjeûné vagy dinére szólító harang megkondulására minden éhes torok harsogott lelkes éljeneket. Az esteli órákat rendesen részben a fedélzeten, részben pedig zongora- és fuvola-játékkal töltöttük. Szeptember 15-én már kora reggel a messze távolban hagytuk el Európa legdélibb csúcsát, a Matapan-fokot. Kréta szigetét is balra hagyva, egyenes vonalban szeltük át a Közép-tengert, az ős Alexandria partjai felé tartva.