Wosinsky Mór: Karcolatok dán-és svédországi utamból (Szegzárd, 1888)

1885. évi július havában, csendes, elvont falusi tanyám egyetlen szép és kellemes zugában, kertemnek sürü lugasa alatt a felhők között bujkáló hold fénye s egy már-már elalvásra készülődő lámpa pislogása mellett tartottunk X. barátommal rövid vacsora utáni hosszú siestát, X. barátomnak, mint lapszerkesztő és nagyon kapós fiskálisnak ezer dolga s ugyanannyi terminusa van, mi mindig a kedélyes mulatságunk megrontója, mert meg nem maradna éjjel vidéki helyen, hanem az: „officium praecedit" rideg ürügye alatt haza siet, ha mindjárt csak hajnalban ér is oda. így volt ez most is. X. barátom kiadta már vacsora után a befogatási ordrét, de megfeledkezett arról a kocsis is, gazdája is. Hogy mi ketten kedélyes összejövetelünk alkalmával nem igen halljuk az óra ütését, s nem zavar a külvilág — az érthető. Hisz gyermekkori társak vagyunk s önállóságra vergődve szintén közel hozott egymáshoz bennünket a sors. Órákon át hallgatom fennkölt szellemű X. barátomnak ékes szavakban nyilatkozó lelkesedéseit. Ma azonban észre sem vettem, hogy csak nagy ritkán koczczintottunk egy-egy quater-