Wosinsky Mór: Karcolatok dán-és svédországi utamból (Szegzárd, 1888)

társalgásba keveredtem, mely annál kellemesebb volt reám nézve, mert német dialectusuk nem a nyakatekert s nehezen megérthető porosz volt, hanem a tiszta ausztriai. A társalgás folyamán egy-két bizalmasabb szót váltottak egymással és pedig magyarul. Mennyire megörültem én e magyar szónak, valamint ők is, midőn megtudták, hogy szintén magyar vagyok. Az öreg ur losonczi orvos volt, ki leányával Hamburgba utazott egy másik hajadon leányának esküvőjére. Annak tudata, hogy földiek vagyunk sokkal bizalmasabbá s úgyszólván családiassá tette együttlétünket. Miután két földi útitársamat a hosszú ut fáradalma megtörte, elhatározták, hogy Boroszlóban ők is egy napi pihenőt tartanak. Körülbelül estéli 10 óra tájban értünk Boroszlóba, hol a „Hotel du Nord"-ba szálltunk. Boroszló. Megérkezésem után átöltözve az ebédlőbe siettem, hol két földi met már ott találtam. Feltűnt nekem, hogy Boroszló ezen egyik legnagyobb szállójában az ebédlő, mely habár igen fényűzően volt berendezve, oly picziny volt, mint nálunk bármely magánház ebédlője, de ez Poroszországban egyáltalán mindenütt ugy van, s oka ennek az, hogy szállóban a reggelit kivéve csak elvétve étkeznek a vendégek. Nálunk n igyobb szállót, tágas és vendégekkel tömött étterem, lékrelen jókedv, zene ós lárma nélkül alig képzelhetni. Poroszországban mindez egyáltalán hiányzik. Rendesen picziny,