Vendel-Mohay Lajosné: „Áll a régi ház még” (Wosinsky Mór Múzeum, Szekszárd, 1998)

A KIÁLLÍTÁS FÖLDSZINTI TERMEI Legutóbb Babits Mihállyal voltam ebben a házban, most ahogy átléptem küszöbét, különös változást észleltem. Mintha szentélybe léptem volna. Egy profán, de nagyon gazdagon berendezett, templomi rangra emelt múlt jelenébe. Minden vallás az ősök tiszteletén alapul. S azoknak az embereknek, akik nem hisznek a vallásban, a múlt ősi öröksége szolgáltatja a jelenben a hitet. (Illyés Gyula Avatóbeszéd, 1967. július 2.) A FOGADÓSZOBA Az udvarról a bejárati ajtón belépve az előtérbejutunk. A fehérre meszelt falak szépen kiemelik középen a sötétbarnára érett faoszlopot és az esztergált farácsot, mely az emeletet díszíti. Ez a kedves, egyszerű belső tér a 18. század végi családi házban építészeti szempontból is jelentős emlékünk. Gyermekkori élményeit idézve így írja le Babits ezt a helyet: „A tizennyolc falépcső, ami az emeletre vezetett kitűnő tornatér volt: a középen egy barnára festett, sima, gömbölyű faoszlop állt, amely az emeletet tartotta; abba megkapaszkodva forogni lehetett, vagy a lépcső oldalsíkján lecsúszkálni; az emeleti résztfaragott karfa kerítette, abba fogózva jó mulatság lett volna lógázni, hintázni, hogyha a kis félénk fiúcska egyelőre nem inkább csak fantáziában élvezné ezt a mulatságot. " (Halálfiai.) Az előtérből három ajtó vezet a lakásba. A középső ajtón keresztül a család egykori fogadószobájába lépünk.