Vendel-Mohay Lajosné: „Áll a régi ház még” (Wosinsky Mór Múzeum, Szekszárd, 1998)
„. . . szállani, minden gondot elhullatozó lélekkel, túl a Dunára, messze szálló nap után, lombos faluig, hol lombba veszve nyíl egy kapu tán elénk s azon át bejutunk egy házba hűs pitvaron át, s ott lelne a lelkünk elkáprázva új túl-a-Dunát, új túl-a-világot, új világot fehér falú sok mély, régi pamlagú hűs szobákat, hol védve susog a függöny:". . . (Szálló nap után.) így idézte, ilyennek érezte Babits igazi otthonát 1919 tavaszán megjelent, kevéssé ismert szép versében. A kiállítás első szobájában valóban ez a kép fogad. Aszóba bútoregyüttese jellemző példája a századvégi polgári otthonoknak, ahol jól megfért egymás mellett egy-egy darabja három nemzedéknek, felsorakoztatva a 19. század gyakori stílusváltozásait, talán ez adja a szoba meghitt, otthonos hatását. A bejárattal szemben Babits arcképe fogadja a látogatót. Itt áll ismét régi helyén fekete, faragott díszeivel „apirosplüsgarnitúra, melyet Miska még házasságuk legelső idejében vásárolt Budapesten ", - ahogy a Halálfiaiból ismerjük. A Sédre nyíló ablakokon beomlik a fény és a nap kigyújtja a még mindig szép, öreg plüss meleg-piros színét. Jellegzetes bútorai voltak ezek a század vége felé a fogadószobáknak, a költő szülei is a 80-as években vásárolták. A pamlag előtt: „a tömpe asztalon album, ezüst virággal, fekete alapon ó fotográfiával". . . (Örökségem.) Az asztalka üveglapja alatt, - talán amelyen éppen íródott is - „Szekszárd, 1925 Gyertyaszentelődén most a Rekonvaleszcencia kéziratával ismerkedhetünk. Török Sophie első szekszárdi látogatása nyomán keletkezett írásában így láttatja velünk a költőt az otthoni miliőben: „Mihály el is tűnt, amint beléptünk a lakás ajtaján, s csak a kis Misi maradt itt, aki félszeg büszkeséggel, s az otthoniasság szelíd öröméveljárkált körül a szobákban, leült a piros bársonyfotelbe, hirtelen kelt fel, hogy a könyvespolcon megnézzen valamit, a kredenchez is elment, az ablakhoz is, sokféle étvágytól hevülő szelíd kamasz!" (Babits Emlékkönyv.) Mert itt, a fogadószobában sorakoztak valamikor a régi kötetek is „az ében színűre fényezett könyvespolcon ". A félénk, zárkózott lelkű kisfiúnak meghitt barátai voltak ezek a könyvek. Egy dal című versében így írt:
