Vadas Ferenc: Rácegrestől Párizsig Illyés Gyula a pannon ég alatt, 1902-1928 (Wosinsky Mór Múzeum, Szekszárd, 1992)

BONYHÁD - A gimnázium

hogy elvisznek négy tanárt. Es hogy annyi a sebesült, hogy a gimnáziumot bezárják. Meg, hogy az oroszok már elfoglalták Eperjest. Persze mi igaz híreket nem kaphatunk. Néha a künnlakók hazudnak valami jó hírt. Akkor azt tárgyaljuk egy hétig, és közben százféleképpen megmásítjuk.

4 A háború miatti szorongást a tulajdon apja iránti féltés is erősíti: írja meg legyen szíves jó anyika, hogy apit elviszik-e a háborúba, mert itt lesz pótsorozás, és a tanárok közül elviszik a Polgár tanár urat, a Kovácsot, a Hajast és a Kiszely tanár urakat.

5 Karácsony előtt két hónappal veti papírra ezeket a sorokat. Egy évvel korábban a Jézuskától riasztópisztoly helyett inkább fényképezőgépet kért, megérezve, hogy szükség lesz a csendre, nyugalomra. Sajnos, a népek s nemzetek sorsáért felelős felnőttek másként gondolkodtak! - A nem játék, hanem valódi pisztolyok és puskák durrogása, a sajtóban egyre magasabbra hágó szerbellenes hangulat, a „kutya Szerbiá"-val való leszámolás mételyezni kezdi a tanulókat, és próbára teszi a nemzetiségi és felekezeti összetételénél fogva sokszínű gimnáziumot. - Az indulatok elszabadulását megelőzendő mondja Gyalog István igazgató Illyések osztályában: „hallom, hogy valaki itten sértő megjegyzést mer tenni szerb származású diáktársára. - Szerbiával Magyarország hadban áll. Ez nem rátok tartozik. Itt mindenki egyforma. Aki itt egy szerbet emiatt meg fog sérteni, az az én tenyeremmel fog háborúba keveredni".

6 Ennyit mondott a sárszentlőrinci parasztszármazék igazgató, a mennyiség- és természettan okleveles tanára, tömören, keményen, határozottan és megfellebbezhetetlenül, majd, mint ki jól végezte dolgát, sarkon fordult és kivonult. Gyalog István igazgató példamutató viselkedése mély nyomokat hagyott a másodikos kisdiák lelkében, kinek nemzetiségi együttélésből ez volt az első komoly leckéje. Nyolcvanévesen is pontosan emlékszik a jelenetre, minden bizonnyal azért, mert ezzel az életre szóló élménnyel kezd tudatosodni benne - az itt élő nem magyarok szeretete és becsülése mellett - a népek egyenlőségének eszméje, az, hogy morzsányival sem kívánhat több jogot a népnek, mely fölnevelte, mint bármelyiknek. E köré az egyenlőség-mag köré rakodik aztán később az „egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalóak!" gondolat, melyből logikusan következik, hogy ha azért nem emelne szót, ami kijár, épp nemzetközisége zárná ki nemcsak a magyarok, hanem a kölcsönösség minden jó táborából. Az ágyúdörgést csak hírből halló Illyés Gyula első „közvetlen" há-