Vadas Ferenc: Rácegrestől Párizsig Illyés Gyula a pannon ég alatt, 1902-1928 (Wosinsky Mór Múzeum, Szekszárd, 1992)

RÁCEGRES - Tanítók és tanulók

nos, nélkülözhetetlen szükségleteket szolgáló munkások sztrájkjo­gát jobban körülhatárolnám". Nem szól a bíráló az ún. politikai sztrájkokról vallott nézeteiről, nyilvánvalóan azért, mert egyetértett velük, ugyanis Szánthó úgy vélte, hogy ezek a szociáldemokraták pártpolitikai, vagy hatalmi érdekeit szolgálják, s mint ilyenek erkölcs­telenek. Tapintatlanság lenne Isten szolgájától most, annyi év után, szá­mon kérni a szociáldemokraták iránti méltánytalanságot, ennek alapján dicsérni vagy elmarasztalni, annál inkább is, mert a sztrájkok erkölcsi megítélésében - feltehetően - számos paptársánál tovább ment, minden bizonnyal azért is, mert időben és térben is túl közel zajlottak az agrármozgalmak; ő pedig a szenvedést és az égbekiáltó igazságtalanságokat látva nem azt hirdette híveinek, hogy tűrjenek békességgel, hanem, hogy sztrájkoljanak, ha jogtalanság éri őket. Több jel mutat arra, hogy az evilági dolgok iránt is érzékeny plébá­nos az élet nehezét vállukon hordóknak jó pásztora volt, s mint ilyen­nek bőven volt miről beszélnie „Hanák bácsi"-val, a rácegresi iskola közismerten baloldali tanítójával. A hit- és erkölcstant oktató Szán­thó Ignác érdemeit gyarapítja az is, hogy kisiskolás tanítványa, Illyés Gyula szellemi képességeit az elsők között ismerte fel. A tiszteletet érdemlő Szánthó Ignác az uradalmi gépészkovács há­zában kedélyesen évődhetett Kállay Ida „eretnek" származásán, a je­lenlévők tán még meg is mosolyogták a csipkelődésnek szánt tréfát, de a mindennapok realizmusában gyakorta újjáéledt a fájdalom, me­lyet a felekezeti hovatartozás különbözősége okozott; Illyés Gyula édesanyjának puritán protestáns neveltetése és apai nagyanyjának bi­gott katolicizmusa eleve olyan feszültséggócot teremtett, amelyet nem lehetett feloldani sem áttéréssel, sem reverzálissal, a gyermekek katolikus neveltetésével. A kétféle had és hit várai szemközt állanak ma is, az én hazámban is; a zordon fehér-falú s arany-cifrázta templom vén tornyai még ágyúként vitáznak minden beharangozáskor... 4> Sok évnek kellett még eltelnie ahhoz, hogy a pápa is elmenjen egy protestáns istentiszteletre, és ott méltassa a reformáció érdemeit. A

Next

/
Thumbnails
Contents