Vadas Ferenc: Rácegrestől Párizsig Illyés Gyula a pannon ég alatt, 1902-1928 (Wosinsky Mór Múzeum, Szekszárd, 1992)

PÁRIZS ELŐTT ÉS UTÁN - A Cecei füzet

Én értem él ez az örömtelen élet, Én értem élnek vagy pusztulnak a népek, Én értem cikázik a villám az égen, Én értem javítnak tudósok a gépen, Én értem alkot nagy-szépet a nagy ember, En értem zúg, szolgál vagy gyilkol a tenger, Én értem ír, mesél a sok bús poéta, Én vagyok az élés, én vagyok a munka, Én, én vagyok minden. (En vagyok a minden)

12 A verset nem csak a rím teszi, nem is a ritmus, hanem a benne feszülő érzés, gondolat. A bemutatott költeményben sem csak a mármár hibátlan magyaros tagolású szerkezet és a rímképlet érdemel figyelmet, hanem a különben kötetlen szavak és érzelmek rendje és filozofikus tartalma is: a rész és egész, az egyén és a mindenség kapcsolata, az elvont és konkrét játéka. A fiatal Illyés - ahogy Csányi László mondaná - ott áll a nagy egészben, valahol a görbült térben, ahol nemcsak önmagával azonos minden, hanem ellentétével is, ahogy ezt hajdan Platón is gondolta. Neki táncol a napsugár, a mezőkön végig, neki szól a madárdal, a magas égig, érte és általa van minden, de ellene is, ha az „elment hajót" hiába várja a vihartól „vészes Óceánon". A világrészek között örökké mozgó tenger, vihartól felverve és nagy kezdőbetűvel írva, a földrengésszerű társadalmi mozgások szimbóluma. Nem egyetlen jelkép, maga a vers is jelképes, allegorikus. Tizennégy sor emeli a népi indítású képet fokról fokra magasabbra, hogy aztán a szerző a költemény sorainak számtani közepén magáról elmondhassa: Ellenem van minden Mert én vagyok a munka; vagyok az áldás: Ha akarom élet, ha akarom: romlás Ebben a Könyvek könyvére emlékeztető mondatban, a személyiség átlényegülésében rejlik a vers titka: a munka éppúgy lehet áldás, mint romlás, embertől elidegenülten. Nem önmutogatás a vers, inkább a munka rejtőzködő himnusza; áttételesen a zárókép színes tablója is erre utal. Jó érzékkel találja meg képeinek sorában a költő