Vadas Ferenc: Rácegrestől Párizsig Illyés Gyula a pannon ég alatt, 1902-1928 (Wosinsky Mór Múzeum, Szekszárd, 1992)

BONYHÁD - A zuhogó

ra központi kérdéssé válik, hogy feledtetni hagyja az évadzárást, a vizsgákat, és mindent, ami a vezérré avanzsált gyermeket korábban foglalkoztatta. A napló is a hadieseményekkel van teli; csak a harmadik háborús nap végén, a csatazaj csendesülése után kerül belé egyetlen „békés" mondat: Magyarórán nem voltam. A távolmaradás oka most már minden bizonnyal homályban marad, de számunkra nem ez, hanem annak vizsgálata az izgalmasabb, hogy hogyan viselkedik hősünk a kritikus helyzetekben a vezérségből adódó felelősség terhe alatt. Az egyik, ami figyelemre méltó, hogy a vezérséget vesztésre álló helyzetben is vállalja; a győzelem reményében van bátorsága a túlerő ellen is rohamra indulni. A másik, ami legalább ennyire lényeges, hogy a vereség nem töri meg; a harcban kitartó, nem csupán bátor, hanem taktikus is. Bekeríteni nem hagyja magát, inkább visszavonul, nem gyávaságból, hanem az erőgyűjtés, a küzdelem folytatása érdekében. És máris, mint cseppben a tenger, úgy jelenik meg előttünk a huszadik századi magyar irodalom „legnagyobb szabású taktikusa", aki - Csoóri Sándor szavaival - jónéhányszor kivágta magát és eszméit a történelem kelepcéiből, nem vértanúsággal, nem is falnak rohanással, hanem okos taktikáival, ha a helyzet úgy kívánta, visszavonulással. Értelmetlenül nem törte szét fejét a falon, hanem átlátott azon, s ha kellett téglánként hordta el, építette le a céljai elérését akadályozó gátakat; és szerzett társakat, újabb barátokat a népek és nemzetek legszentebb ügyeinek védelmére. A zuhogó Egy közös ismerős közbenjárást kérő leveléből értesül 1974-ben Illyés Gyula arról, hogy Müller Márta, hajdani iskolatársának testvérnénje milyen szeretettel beszél gyermekkoráról, amikor öccsével és annak barátjával, Gyuszival „boldogan barangolták a híres tarka bocik legelte illatos réteket, a felejthetetlen tájakat".

56 A levelet olvasván egyszerre két emlékkép éled fel a költő agyában: az egyiken egy „nádszőke lány", az iskola egyetlen magántanuló leánynövendéke, aki érettségi előtt a nyolcadikosok padsoraiba is beülhetett; a másikon egy mesterségesen képzett vízesés, a zuhogó, alatta a patak, melynek vízében e „nemiségtől még nem érintett német szépség" szaladgál gyermekiesen.

57 A zuhogóról az 1916-os naplójegyzetekben is szó esik.

58 Május 14-