Vadas Ferenc: Rácegrestől Párizsig Illyés Gyula a pannon ég alatt, 1902-1928 (Wosinsky Mór Múzeum, Szekszárd, 1992)

BONYHÁD - A versírás kezdetei

Iái kaszál, s az anya sírdogál, ki „alig siratta el egyik gyermekét, már jönnek, hogy a másikat is a halálba vigyék". E lélegzethez mért ritmusú zsengének nincs egyetlen sora, mely ne tiltakozna a háború értelmetlen pusztítása ellen. A szerző itt már nem az olvasóra bízza az elsőbbség megítélését, maga mondja ki, mindegy, hogy szláv vagy germán, mindenki áldozat. A bemutatott versek markánsan szemléltetik a szenvedésre érzékeny gyermeki lélek rezdülésváltozásait, finom műszerként jelzik a lövészárkokban farkasszemmel nézők erkölcsi megítélésében végbement módosulásokat a sematikus ellenségképtől a háborúval való szembenállásig. A tizenhárom éves költő még nem ismeri a ritmus rejtett titkait, rímei itt-ott még zörögnek, egymásból folyó sorait sem ragyogtatják hasonlatok, de mesterien válogatja és képzi a szavakat; a szerkezetekben érződik már a sajátosan illyési ritmus- és dallamvilág. A költemény sodrása magával ragad, a gondolatok tartalma, a szavak fűzése és a sorok hullámzása már következtetni enged arra, hogy a szárnypróbálgatásból előbb-utóbb repülés lesz. Tehetségét már ő maga is érzi. Édesanyjával levélben tudatja, hogy magyartanára azt mondta a nyolcadikosoknak, hogy „énbennem van költői tehetség, és hogy jó előadásom van. Persze ezt a VlII-osok másnap már újságolták, nekem nem éppen a legkisebb örömömre, de ezt később mondta a tanár úr apikámnak is... Itt volt egy nyolcadikos, Vojnits Aladár, aki ért a versekhez, olvasta egypár költeményemet, és egészen elcsodálkozott, és azt mondta, hogy nem tudja megfogni, hogy miképpen tud egy harmadikos ilyen verseket írni. (A megdicsért verseket a levélhez azzal a kéréssel mellékelte, hogy édesanyja őrizze meg őket, mert nem készült róluk másolat.)

43 Az idézett sorok - minden bizonnyal - az első szakmai kritikai észrevételeket őrzik, hiszen a magyartanár, Beke Andor hivatásánál fogva szakértőnek számít, és hozzáértő az iskolatárs Vojnits Aladár is, aki nehezen tudta felfogni, hogy miképpen tud egy harmadikos ilyen sodró verseket írni. A költő első nyilvános fellépésétől kezdve számtalan bírálatot és még több elismerést kap, a legnagyobbaktól is. „Csodás művészet ez, mely feledteti, hogy művészet" - írja prózájáról Babits húsz év múlva a Puszták népét olvasván. Utólag nehéz lenne megítélni hogy a két tanár (Babits és Beke) szavai közül melyek voltak simogatóbbak, mélyebbre hatóbbak. Annyi bizonyos, hogy a maga idejében mindegyik jól esett és alkotásra késztetett; s ha ezek közül a Gyóni-hatást