Vadas Ferenc: Puszták - nevek – emberek (Szekszárd, 1982)

egek, másutt meg szentek jelentek meg bennük, a Gyimót

iut névadója viszont hús-vér ember, egy reményét vesztett, iszolgáltatott öreg béres: Gyimóti-kút, Gyimóti-kút; mert abba a Gyimóti fúlt. Gyimóti vén első béres. Lehetne ma százhúsz éves. Apám is, mint legényember méhószkedett az öreggel. Akkor adták ki az útját, mikor ezt a kutat fúrták. Szent Mihálykor, őszidőben, őszi országos esőben vehette föl az iszákot s mehetett amerre látott. Ment az első keresztútig, az ujonúj csordakútig; ment is, állt is, maradt volna; maradt mégis, kimódolta. Fénylett még a fejszenyomtól vályú, káva, gém, kútostor. Egy Apponyi készíttette. Gyimóti megkeresztelte. Száz év múlva, - lesz, ki tudja: kié volt Rácegres puszta? De meglesz a Gyimóti-kút, mert abba a Gyimóti fúlt.