Vadas Ferenc: Puszták - nevek – emberek (Szekszárd, 1982)

ester oltárán". Az már csak a helybéliek meg a szakemerek előtt ismert, hogy a hidjai, a tengelici, az alsóusztai hosszi-házak-ban is cselédek laktak egy tető latt. Az üvegesi Hosszi-ház sem kerülhette el sorsát, ölöslegessé vált, lebontották. Csákány alá kerülnek lind mind az elnéptelenedő majorok és puszták házai, a isgmaradókat pedig átalakítják két-három szobás, hidegleleg-vizes, parkettás vagy szőnyegpadlóé lakásokká, ütkulnak a gólyafészkek, szaporodnak a tévéantennák, I tető az még - legalábbis külsőre - a régi meg a gáder iz ajtók előtt. A lakók többnyire már újak, hiszen a •égiek valami ősi ösztöntől űzve menekülnek innen, szálukra a falu az ígéret földje, ahol megkapaszkodni leiét, ahol meggyökerezni érdemes.