Vadas Ferenc: Puszták - nevek – emberek (Szekszárd, 1982)

voit ritkaságszámoa menő a zsörtölődós, a veszekedés. Újabb civódások elkerülése végett a közös helyiségekben esetenként demarkációs vonal választotta el az egymással szemben álló, de a közös sors miatt nagyon is egymásra szoruló embereket. Bútorzatuk szegényes: ágy, asztal, néhány ülőalkalmatosság, sublót, stelázsi; a módosabbaknak szekrényre is tellett. A sokgyermekesek férőhely gondjain a tuli

, a kerekeken guruló, ágy alá tolható fekvőhely segített. A magasított ágyat, amely a túlit nappalra befogadta, supli-nak hívták. A falusiak szerint a cselédasszonyok könnyelműek, nem eléggé beosztóak. Egyszer hopp, másszor kopp, azaz egyik napról a másikra élnek. Minden bizonnyal akadtak ilyenek is, de életük mégsem ezen, hanem nagyon is valóságos tényen, alapvetően azon múlott, hogy a családban hány kenyérevő és hány kenyérkereső volt. A férfiak egész, a gyerekek fél, a nők - a munka nehézségétől függően - fél-háromnegyed konvenciót kaptak. Ahol egy konvencióra öt-hat eltartott is jutott, ott nagyon nehéz volt beosztani a konvencióból származó lisztet, a néhány kiló sót, petróleumot és a negyedévenként kapott tizenöt-húsz pengő fertálypénzt. A dolgok rendje, hogy az utókorra tárgyiasult értékek maradnak. A kastély ma is kastély, pedig harminc éve árva gyerekek otthona, az ököristálló tojóházzá alakítva is ököristálló marad, a cselédházak közül viszont csak néhányat őriznek a helynevek: egy házat Bétán, amelyben 18 család lakott, néhányat Gyapán, Iregen pedig olyat, amelynek hűlt helye van. Eltűnnek a közös konyhák, kivesznek a búbos kemencék, amelyeknek "alsó és felső ülőkéjén is gyermekek sorakoztak, sűrűn egymás mellé szorulva, mint valami túlzásba esett barokk