Gaál Attila (szerk.): Szekszárd Megyei város monográfiája (Hasonmás kiadó Wosinsky Mór Múzeum, Szekszárd, 2006)

népességi szaporulatát képezték és a mai református negyed környékén húzódtak meg. Erre Szekszárd siralmas lélekszáma miatt égetően szükség is volt, mert 1696-ban — apátsága harmadik esztendejében — mindössze a következő 12 családfő lakott a városban: Iszkady Ferenc, Lábér Miklós, Jónai Péter, Horváth Ferenc, Szukosdi Péter, Borsós István, Kelecsényi László, továbbá ilia Stephan, Radoszán, Petkó, Markó, Vészelnie rácok. Ez a kétségbeejtően kevés számú család szintén bizonysága annak, hogy a török uralom alatt és közvetlen utána majdnem Részlet a szekszárdi református negyedből. teljesen kipusztult Szekszárd egész magyar lakossága. Az 1573-iki török lajstrom szerint ugyanis még 60 magyar portát írtak össze, körölbelül 100 évre rá már csak 12 családfőt, felében magyar, felében rácot számláltak a városban. Az itt és a környéken lakó rácokkal Méreynek sok baja volt, mert azok rendet ismerni nem akartak, erőszakosak és kegyetlenkedők voltak. Az adózás kizárt fogalom volt előttük. A bécsi kormány természetesen — miután a felszabadított területtel úgy bánt, mint meghódított országrésszel — a saját katonai szempontja érdekében nagyra értékelte a rácokat és a gyakran keletkezett viszályban inkább nekik adott igazat, mint az itt lakott és a történelem jogán államvezetésre hívatott magyaroknak.