Gaál Attila (szerk.): Szekszárd Megyei város monográfiája (Hasonmás kiadó Wosinsky Mór Múzeum, Szekszárd, 2006)
Az 1886-ik évben kereskedelmi iskola felállítását javasolták. Ugyanebben az esztendőben egy szőlőszeti és kertészeti intézet létesítését kérelmezték. Ez utóbbi eredményeként jelentette Nits István az 1888-ik évben, hogy a szőlőszeti tanári állást elfoglalta. Az 1892-ik évben újból szóvá tették az alsófokú kereskedelmi iskolát, azonban a főgimnázium ügye teljesen háttérbe szorította azt. A Mérey Mihály által kezdett és később a Szluha György apát által folytatott kísérlet után, báró Augusz Antal 1870-ben vetette fel újból a gimnázium szükségességét. Az 1881-ik évben ismét szőnyegre került a gimnázium ügye és annak érdekében úgy a közoktatásügyi miniszterhez, mint a pannonhalmi főapáthoz küldöttséget menesztettek. A küldöttségjárás után azonban Nagy József bíró kénytelen volt sajnálattal bejelenteni, hogy a gimnázium felállítása kilátástalan. A kedvezőtlen bejelentés ellenére is a gimnázium létesítésének az ügyét állandóan napirenden tartották úgy, hogy az 1888-ik évtől kezdve már konkrét javaslatok, — pénzfelajánlások és miniszteri leiratok egyengették az intézet közeli megvalósítását. A szekszárdi gimnázium felállításának a hírére természetesen riválisok is akadtak és Dunaföldvár, Bonyhád, Gyönk szintén a maguk részére kivánták a középiskolát, A versenynek Simontsits Béla akkori alispán vetett véget, aki Szekszárd fejlődését mindig a szívén viselte. Az 1892-ik évi május hó 21-én a törvényhatósági bizottsághoz azt a javaslatot terjesztette elő, hogy Szekszárdon létesíttessék a főgimnázium, mert ez volna az a hely, „ahol egy állami színvonal szerint berendezendő teljes főgimnázium felállítása a tényleges szükségletnek leginkább megfelelne és legkönnyebben volna eszközölhető," A szekszárdi siker érdekében igen nagy szükség volt a megyei megnyilatkozásra, mert Gyönk 90.000 forint alapítványi tőkéjének a jövedelmét és 13.000 forintot, Dunaföldvár 110.000 forintot és Bonyhád 130.000 forintot ajánlottak fel azon esetre, ha a főgimnázium a falaik között létesül. Az alispáni javaslat folytán és annak alapján, hogy a kívánt összeg fizetését a képviselőtestület vállalta, az 1892-ik évi december