Gaál Attila (szerk.): Szekszárd Megyei város monográfiája (Hasonmás kiadó Wosinsky Mór Múzeum, Szekszárd, 2006)

A Sim ontornya—Szekszárdi szakasz azonban kivitelre nem került, hanem helyette a Rétszilas—Szekszárdi szárnyvasút építése valósult meg. Az ezen vonalra eső, elsőízben szükségessé vált 35.000 forint kölcsön felvételét a törvényhatóság az 1883-ik évben már jóvá is hagyta A vasút építése nagy lendülettel indult meg és Tolna vár­megye alispánja rövidesen arról értesítette a községet, hogy a Rétszilas—Szekszárdi szárnyvonal bejárását az 1883-ik évi május hó 8-án délután 3 órakor tartják meg. Megjegyzendő, hogy előzőleg, május hó 5-én a képviselő­testület az állomás végleges helyének a kijelölése tárgyában döntő ülést tartott, mert az épület helyéül korábban a gyep­mester telepet szemelték ki és csak utóbb merült fel, hogy az inkább a város központja felé legyen. Névszerinti szavazást* kellett elrendelni, amelynek eredménye az lett, hogy az állomás a mostani helyére került. Az 1883-ik évben határozták el az állomáshoz vezető útszakasz­nak a Gemenci útba** való kötését is, amelynek költségeit a vármegye, a község és a vasútépítő társaság közösen viselték. A város a Rétszilas—Szekszárdi szárnyvasút kiviteli költségei­hez végeredményében 50.000 forinttal járult, a szükséges területe­ket pedig ingyen adta. Nemsokára elkészült a vasút és nagy ünnepségek kőzött az 1883-ik évi november hó 28-án érkezett meg az első szerelvény Szekszárdra. Ettől kezdve Szekszárd a vasúthálózatba kapcsolódott ugyan, azonban a fővonaltól távol, egy szárnyvonal végállomása lett és periférikus fekvésénél fogva jó darabig az is maradt. A végállomásos jelleg az 1897-ik évi augusztus hó 23-án szűnt * A gyepmestertelepi állomás mellett szavaztak: Bekes' István, Ujj Ferenc, Simon József, Csárdás József, Szűcs György, Török József, Boda Vilmos és Rajcsics Károly. Az állomásnak a mai helye mellett foglaltak állást : Leitersdorfer József, Baka András, Bakó György, Bóvári Ferenc, Zsig­mond Ferenc, Cziráki János, Klézli András, Leopold Károly, Angyal Ferenc, Csötönyi Pál, Schneiderbauer Jakab, Papp Lajos, Elmann Miklós, Nyéki István és Stann Jakab. ** A mai Hunyadi János út.

Next

/
Thumbnails
Contents