Gaál Attila (szerk.): Szekszárd Megyei város monográfiája (Hasonmás kiadó Wosinsky Mór Múzeum, Szekszárd, 2006)

A népvándorlás vihara Aliscát erősen kikezdte. Az a római hadiút, amely a városra azelőtt oly sok dicsőséget hozott, a kultúra terjesztését előmozdította és a jólétet biztosította, a népvándorlás alatt csak pusztulást és temérdek gyászt jelentett. Mint a gátját elszakított ár, úgy zúdult az egyes népek vándorlása Aliscán keresztül. Sokat Hornba döntött azokból, amelyeket előzőleg a pogány, később kereszténnyé vált római kultúra évszázadokon át épített és alkotott. Romokat leltek ilykép irt a népvándorlást befejező magyarok, akik nemzeti sajátossággal átszőtten építették fel Alisça helyén Szekszárdot, a magyar várost. Ennek tudatában a múlt emlékein tűnődő magyar lélek tekintete önkénytelenül a Vereckei szorosra esik, ahol a vezérlő párducos Árpád isteni ihlettől sugárzó arccal parancsot ad a törzsek vezéreinek a honfoglalás nagy művének a keresztülvitelére. Lelki szemeinkkel most is látjuk, amint száguldó paripák hátán délcegen ülő harcosok rohannak a nagy síkságra, hogy felvegyék Alpár mezején a küzdelmet a legerősebb ellenféllel, Zalán bolgár fejedelemmel. Szinte benne vagyunk az ütközetben, amely döntő győzelmet hozott a honfoglaló magyarok számára, hogy beteljesüljön mindaz, amit a halhatatlan költő, Vörösmarty Mihály gyönyörű hőskölteményének, „Zalán futása"-nak utolsó verssoraiban a vezérlő Árpád ajakára adott: „Alpárnak fejedelme! Megállj, hová futsz előlem? Hol van büszke szavad, melyet követiddel üzentél ? Vagy fuss bár; de tudom, többé nem látod ezentúl Alpárod mezejét, sem füvét nem rágja le marhád. Bajnokaim s az erős fiak anyjai, diszlení termett Hajnal-ölü hölgyek fognak telepedni meződön : Rajta tenyészend e nemzet, országokat állít." Igen! Árpád fejedelem mondása valóság lett, a 900-ik esztendőben a magyar állam megalapítása befejeződött. A Dunántúl déli részét Vájta és Ete vezérek hódították meg, Alisca Ete törzsének jutott. Valószínű, hogy a népvándorlás által feldúlt Aliscába nem telepedtek be mindjárt a honfoglalók. Egyrészt — mint lovas har-