Gaál Attila (szerk.): Szekszárd Megyei város monográfiája (Hasonmás kiadó Wosinsky Mór Múzeum, Szekszárd, 2006)

A fősúlyt a kamatlábak méltányos nagyságára fektették, a részvénytársasági formát fogadták el, a kibocsájtandó részvények árát pedig darabonkint 100 forintban állapították meg. Az alaptőkéhez szükséges 300 drb részvényből még a gyűlés fo­lyama alatt közel 200 darabot lejegyeztek, majd ideiglenes választmányt alakítottak, „Vezérlő elnöknek" Ürményi József főispánt kérték fel. A tulajdonképpeni alakuló közgyűlés 1846. évi április hó 18-án ült össze, amelyen az alaptőkét 30.000 forintról már 40.000 forintra emelték. Az alapszabályok mintájául a Pozsonyi Takarékpénztárét fo­gadták el és egy állandó választmányt választottak, amelynek tagjai Aichelburg Ferencz gróf, Albanich György János, Angyal István, Antal János, Fejős János, Hegyessy János, Martin Antal, Mihek János, Stann Ferencz, Tormay Károly, Treiber József és Tóth István voltak. Pénztárnokul Angyal Istvánt választották meg. Az intézet alapszabályait az 1846. évi szeptember hó 5-iki közgyűlésen rögzítették le. Ennek végeztével a választmány a „Szeg­zárdi Takarékpénztár" vezetését átadta az alapszabályszerűen meg­választottnak, amely első izben 1846 szeptember 16-án ülésezett. Tulajdonképpen ekkor nyílt meg az intézet. Ürményi József, az intézet elnöke az október 24-iki gyűlésen bemutatta az Intézet pecsétjét* és így az pár nap múlva, az 1846. évi november hó 1-én hivatalosan is megnyílt. A takarékpénztár első hivatalos helyisége a városháza egyik szük szobácskájában, a kézbesítők mostani helyiségében volt, amely­nek az ajtaja akkor az utcára nyílt. A szobán lévő vasajtó a Szekszárdi Takarékpénztár városházi idejéből való. Az első betétet, 42 frt. 22 krajcárt Szekszárd mezőváros adta. Válságos állapotok közt végzett igen küzdelmes munka után az ország egyik legrégibb pénzintézete, a vármegye és a város közgazdasági életének pedig büszkesége lett a Szekszárdi Takarék­pénztár. ­Vezetői közt minden időben ott találtuk a vármegye és a város kiváló férfiait, akik a köz iránt melegen érző lelkűkkel írá­* A pecsét köralakú, rajta a következő felírás van : „A szegzárdi taka­rékpénztár pecsétje 1846." A közepén méhkas foglal helyet.

Next

/
Thumbnails
Contents