Szakály Ferenc: Ami Tolna vármegye középkori okleveleiből megmaradt 1314-1525 (Wosinsky Mór Múzeum, Szekszárd, 1998)

Bevezetés - Amit a megyerendszerről tudni kell

lyozta, hogy az önkormányzati jogokat ismét több tekintetben megnyirbálta és a főispánnak rendkívüli hatáskört biztosított a vármegyei ellenállás leküzdésére. Ugyanakkor az 1886. XXIII. t.-c. az önkormányzati tisztviselők felett a fegyelmi jogkört a kormány kezében összpontosította. Az 1886. XXI. t.-c. a vármegyei törvényhatóságok jogának ma [1925] is érvényben levő rendszeres szabályozása; az azóta az államosítás irányában tett reformjavaslatok (1891. XXXIII. t.-c, az ún. Lex Szapáryana) ugyan törvénybe iktatta, de az 1907. LVIII. t.-c az 1905/6. évi megyei ellenállás tanulságai alapján ismét kitörölte törvénytárunkból; ugyanakkor az 1907. LXI. t.-c. a törvényhatóság önkormányzati hatáskörét — mint a magyar alkotmány egyik biztosítékát — a közigazgatási bíróság különös védelme alá helyezi. De ez az irányváltozás nem tekinthető véglegesnek. Az 1913. LII. t.-c ismét a kinevezési rendszer alapjára helyezkedik, s azóta — részben a közbejött háborús események miatt—vármegyei tisztújítások el is maradtak (1916. XXX., 1923. II. t.-c). A vármegyei tisztviselők újabban teljesen az állami fizetési osztályokba soroztattak (1923. II. t.-c), az önálló vármegyei pénztári és számvevői szolgálat megszűnt (1902. III. t.c), az 1924. IV. t.-c. a vármegyei háztartás rendeleti szabályozására ad a kormánynak felhatalmazást s a teljes államosítás előkészületei ismét megindultak. A vármegyei beosztás — a törvényhatósági joggal felruházott városok kivételével — az ország egész területét befogja. Régebben voltak különleges jogállású területek: székek, szabad kerületek, vidékek, ma azonban (az 1876. XXXIII. t.-c. óta) a vármegye az egyetlen területi (több községre kiterjedő) törvényhatóság. A vármegyei beosztás alapjait még Szt. István király tette le; az általa alapított nem egészen félszáz vármegyéből a különleges jogállású területek rendezése folytán, a társországokat nem számítva, az idők folyamán 63 vármegye lett (1886. XXI. t.-c 1. §.). Hazánk területének a trianoni békeszerződés által történt felosztása 30 vármegyét teljesen elragadott a magyar állam kötelékéből, és a megmaradt 33 megye közül is csak 10 sértetlen, a többi 23 pedig ú. n. csonkavármegye. Az 1923. XXXV. t.-c a szomszédos csonkavármegyéket takarékossági szempontból ideiglenesen közigazgatásilag egyesítette, úgy hogy ma összesen 25 megyei törvényhatóság működik. Ezek: Abaúj, Torna, Bács, Bodrog, Baranya, Békés, Bihar, Csongrád, Fejér, Hajdú, Heves, Jász-Nagykún-Szolnok, Pest-Pilis-Solt-Kiskún, Somogy, Sopron, Tolna, Vas, Veszprém, Zala, és Zemplén vármegyék, továbbá Győr, Mosón és Pozsony, Komárom és Esztergom, Nógrád és Hont, Borsod és Gömör-Kishont, Szatmár, Ugocsa és Bereg, Szabolcs és Ung, végre Csanád, Arad és Torontál közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék."

15 MEGYEI TANÁCS ÉS ÖNKORMÁNYZAT Szemben a fontoskodásig precíz 1925. évi leírással, az Új Magyar Lexikon meglehetősen kurtán-furcsán intézi el a megyerendszer — nagyjában-egészében azonos formai keretek között végbement — alapvető tartalmi változásait:

16 ,,[A megye] a Magyar Népköztársaság államszervezetének legmagasabb, általános jellegű, helyi egysége. Az államhatalom és az államigazgatás megyei hatáskörű szervei a megyeszékhelyeken tevékenykednek. Az országnak 19 megyéje van; ezeket mai formájukban 1949-ben a régi vármegyei beosztás legszembetűnőbb aránytalanságait megszüntetve az addigi 25 vármegye határainak részbeni átrendezésével és néhány székhely áthelyezésével hozták létre. A megye területén működő államhatalmi és államigazgatási szervek közvetlenül az Elnöki Tanácsnak és a Minisztertanácsnak alárendelve fejtik ki tevékenységüket. A megyei szerveknek alárendelten működnek a járások és a járási jogú városok tanácsi szervei. A városok közül Budapest főváros és az