Szakály Ferenc: Ami Tolna vármegye középkori okleveleiből megmaradt 1314-1525 (Wosinsky Mór Múzeum, Szekszárd, 1998)

Bevezetés - Amit a megyerendszerről tudni kell

tán uralkodói szervek voltak, később a nemesség önkormányzati hatóságaivá alakultak, de a királytól való függőségük teljesen ezután sem szűnt meg. Az a kapocs, amely a nemesi vármegyéket az uralkodóhoz fűzte, amely részbeni királyi jellegüket megadta, a főispáni tisztség volt. A nemesi vármegyék élén álló főispánokat a király nevezte ki, az uralkodót képviselték a rendi dualizmus idején, így időszakunkban is, az uralkodói abszolutizmus célkitűzését voltak hivatva szolgálni, szemben a megyei nemességgel, annak nem a király által kinevezett, hanem választott tisztikarával, amelynek első embere az alispán volt. A vármegyék az ország kormányzatában, elsősorban az igazgatásban, de nem kis mértékben a bíráskodásban is rendkívül fontos szerepet játszottak. Az, hogy az uralkodói abszolutizmus kitűzött céljait miként tudja megvalósítani, nem annyira az országos hatóságokon, sokkal inkább a vármegyéken múlott. A megyék ellenállása, akár aktív, akár passzív formában jelentkezett, nemcsak az uralkodói rendeleteknek, de még az országgyűlésen, tehát a rendiség képviselőinek a részvételével hozott törvényeknek az érvényesülését is meghiúsította. [...]" „Az uralkodói abszolutizmus számára döntő fontosságú kérdés volt, hogy a megyékre milyen befolyást tud gyakorolni, a vármegyék kormányzati apparátusát miként tudja a maga szolgálatába állítani. Erre a célra, nem számítva az országban állomásozó katonaság fegyveres erejét, szinte egyetlen eszközként a főispánok szolgáltak. Nem volt tehát számára közömbös, hogy a vármegyék élén kik a főispánok, és milyen mértékben készek az uralkodó által meghatározott célok megvalósításában közreműködni. Tanulságos megnézni, hogy időszakunk utolsó évében, 1765-ben, amelyet a felvilágosult abszolutizmus magyarországi periódusa kezdetének tartunk, kik voltak az ország vármegyéinek főispánjai. Ha végigtekintünk a szűkebb Mayarország negyvenhárom megyéje főispánjainak névsorán, azt állapíthatjuk meg, hogy minden megye főispánja egyházi vagy világi főnemes, részben egyháznagy és országbáró volt. Köznemest csak két megye (Esztergom és Pest-Pilis-Solt) élén találunk, ők azonban nem rendes főispánok, hanem csak administratorok, azaz lényegében főispáni helyettesek voltak. De még az ilyen helyetteseket is lehetőleg a főnemesek közül választotta az uralkodó. Ez a tény azt jelentette, hogy az uralkodó megyei képviselői a rendiség vezetői közül kerültek ki, akiktől osztályhelyzetük alapján nehezen lehetett elvárni, hogy amikor az uralkodói abszolutizmus célkitűzése a rendi érdekekkel ellentétbe kerül, akkor nem az utóbbiakat védik, hanem az előbbinek az oldalára állnak. A vármegyei kormányzat tehát teljes egészében a rendiség kezében volt. Ennek a helyzetnek a hátrányait az uralkodói abszolutizmus politikusai, elősorban a bécsi udvarban, tisztán látták, és megpróbáltak változtatni rajta. Minthogy az uralkodónak befolyása a vármegyei kormányzatban csak az általa kinevezett főispánokra volt, azt kísérelték meg, hogy a főispánokat az uralkodói célkitűzésnek megnyerjék és annak szolgálatába állítsák. E kísérlet indítékait, eszközeit és módjait legvilágosabban és legtanulságosabban az az utasítás tükrözi, amelyet Mária Terézia 1752. április 28-án adott ki az ország valamennyi főispánja számára. [...] A főispáni utasítás jelentőségét elsősorban abban látjuk, hogy az uralkodói abszolutizmus jellegére, célkitűzésére világít rá, mégpedig abban az időszakban, amely felvilágosult periódusát közvetlenül megelőzte, s annak haladó vonásait már jórészt magán viselte. Más kérdés, hogy ez az utasítás kitűzött célját, a főispánoknak az uralkodói abszolutizmus szolgálatába állítását, elérte-e. Erre a kérdésre inkább nemmel válaszolhatunk, mint igennel. Tudjuk, hogy az uralkodói abszolutizmus legerősebb és leghajlíthatatlanabb ellenzéke Mária Terézia és II. József uralkodása idejében éppen az a főnemesség volt, amelyből a megyei főispánok kikerültek. Ezt a főnemességet egy főispáni utasítással megváltoztatni, az uralkodói abszolutizmus hívévé tenni aligha lehetett. Nem is vált az abszolutizmus hívévé, hanem mindvégig, egészen annak léha-