Szakály Ferenc: Ami Tolna vármegye középkori okleveleiből megmaradt 1314-1525 (Wosinsky Mór Múzeum, Szekszárd, 1998)
Bevezetés - Amit a megyerendszerről tudni kell
A bűnvádi perekben is a sértett fél és nem a hatóság indított eljárást. így szándékos emberölés esetén is volt lehetőség arra, hogy az ügy ne kerüljön bíróság elé — tudniillik ha a felek egymás között megegyeztek. Egyébként vádemeléssel ahhoz a vármegyéhez kellett fordulni, ahol a bűnt elkövették. A főispánnak vagy alispánnak a gyilkost nyomban törvény elé kellett állítania, ha az megjelent, ügyét minden halasztás nélkül le kellett tárgyalni. Amennyiben a gyilkos az idézésre nem jelent meg, levelesítették; hogyha elfogták, a sedria elé állították. Ha vádlottat gyilkosság bűnében elmarasztalták, perújítással vagy fellebbezéssel élhetett ugyan, de az ítélet jogerőssé válásáig fogságban maradt. A rendek a gyilkosságok nagy száma miatt arra kérték a királyt, hogy ne adjon kegyelmet." 6 Bár az alispánnak az ispántól való függetlenedése a Nyugat-Magyarországon közel sem volt olyan teljes, 7 mint a Felvidék megyéiben, a vármegye súlya már csak azért is megnövekedett, mivel a kiépülő központi kormányzat — nem lévén saját vidéki végrehajtó apparátusa — az adószedéstől kezdve a katonaállításig mindenben az univerzitások közreműködésére volt utalva. 8 Más oldalról : a török kor hatalmas réseket vágott a korábban az országterület egészét maradéktalanul lefedő vármegyerendszerbe. A megyéknek több mint a fele hosszabb-rövidebb időre török megszállás alá került, ami a déli részeken (Valkótól Temesig) oda vezetett, hogy az itteni vármegyéknek csak elhomályosodott emlékezete maradt fenn. Viszonylag hatékony volt azon hódoltsági vármegyék működése, amelyek valamelyik szomszédjukba voltak inkorporálva (Somogy Zalába, Fejér részben Veszprémbe, részben Komáromba, Békés Biharba). 9 Kevésbé azoké, amelyek egy harmadik megszállt megye (pl. Baranya és Tolna Somogyon keresztül Zalához, Tolna másik része Fejéren keresztül Veszprémhez) közvetítésével lényegében csak formálisan csatlakoztak a magyar igazgatási és jogrendszerhez. Végül két egyesült vármegye — a Pestből, Pilisből és Fejér megye dunántúli székéből, Soltból, illetve Hevesből és Külső-Szolnokból létrehozott Pest - Pilis - Solt és Heves Külső-Szolnok — a 17. század első harmadában újjászületett, és — természetesen illetékességi területén belül — egyre hatékonyabban működött. 10 Az utóbbi kettőt leszámítva a hódoltsági vármegyék a török uralom után csak nehezen kaptak lábra; kevés „nemesük" lévén, a tisztikart csak nagy nehézségek árán tudták felállítani és megújítani. Legtöbbjük nehéz küzdelem után szabadult a kamarai adminisztráció helyi kirendeltségének gyámkodása alól, a déli vármegyéknek a közvetlenül Bécs alá rendelt katonai határőrvidékkel kellett osztozniuk a terület feletti hatalmon. Ami mindebből a 18. század közepére kikristályosodott, azt a Magyarország története tíz kötetben ekként foglalja össze: „ A vármegyék az ország középfokú, regionális kormányzatának két vonatkozásban is nem tiszta, hanem vegyes jellegű szervei voltak. Tudjuk, hogy eredetükben tisz-