Szakály Ferenc: id. Hollós László élete és munkássága (Szekszárd, 1989)

Előszó

S míg ezekkel a hagyatéki ügyekkel foglalkoztam, mélységesen megdöbbentett sok olyan apróság, amit talán sokan nem is vettek volna észre. Ekkor erősödött meg bennem az elhatározás, hogy a nagy tudós örökké igazságot és magyarságot kereső lelkének legalább halála után igazságot fogok szolgáltatni. Igaz, hogy - mint mindenki más - eközben én is sebeket kaptam. De éppen ezek a szúrások világították meg előttem, hogy felette végzetszerűen - kihasználva érzékenységét - elterpeszkedik valami, vagy valaki, akinek volt tőle féltenivalója. Az én próbálkozásom is macska-egér harc az akkori tudományos világgal. A tudományos mezben tetszelgő akkori „Búvár"Hollósról írt életrajzomat visszaküldte és még haláláról sem emlékezett meg. Sőt, volt aki megbántott, megvádolt azzal is, hogy üzletet akarok csinálni Hollós tudományos hagyatékából. Fiatal voltam, s ez kicsit lelohasztotta kedvemet. Közbejött a háború és szerteszórt valamennyiőnket, de a gondolat, hogy igazságot kell szolgáltatnom, továbbra is kísértett. Úgy éreztem, hogy erre kötelez a közös szülőváros. A világháború után lassan kutatni kezdtem az anyagot, meglátogattam elhagyatott sírját és mindannyiszor őszinte csodálattal emlékeztem rá, sorsában a „magyar szellem és tudós" tragédiáját éreztem megvalósulni. Furcsa és tragikus sors ez! Nem tettem hozzá és nem is vettem el belőle semmit. Úgy adom Hollós László életét, ahogy az egykori könyvek, folyóiratok, napi- és hetilapok, emlékezések és - nem utolsósorban - saját vallomásai rajzolták meg alakját. A tudományos méltatásokat a legilletékesebbektől vettem át. így tulajdonképpen születésének centenáriumára, 1959-re lassan összeállt a „nagy riport" anyaga, amely egyúttal emléket kíván állítani a nagy tudósnak, a kis dunántúli városka szülöttének, akit ismert és megbecsült az egész szaktudomány, elismerték az egész világon, de itthon alig akadt tíz ember, aki utolsó útjára elkísérte volna... Születésének 100. évfordulójára (1959) igyekeztem elkészíteni és felsorakoztatni mindazokat a feltehetően fontos adatokat, amelyek világosságot vetnek egyéniségére, tetteinek rugóira, esetleges tévedéseire, hogy sok mellőzés után, végre úgy álljon előttünk, ahogy megérdemli s olyan nagyságban, ahogy őt a tudományos világ ismeri és méltatja is. Sajnos egyéb elfoglaltság miatt csak most lett egész az anyag. Ezúttal megragadom az alkalmat arra, hogy köszönetemet fejezzem ki mindazoknak, akik könyvem megírásában útmutatásaikkal, visszaemlékezéseikkel, adataikkal segítséget nyújtottak. így elsősorban a kecskeméti, soproni, szekszárdi levéltáraknak, a család életben lévő tagjainak, Gockler György ny. tanárnak, Hollós egykori tanártársának, és a természettudományi múzeumok tudományos vezetőinek, elsősorban dr. Bohus Gábornak, Szemere Lászlónak és Greguss Pálnak, akik önzetlen lelkesedéssel segítettek munkámban, hogy minél kerekebb egészet és tökéletesebbet adhassak a csaknem elfelejtett nagy, magyar tudós életéről. Szekszárd, 1976. A szerző