Szakály Ferenc: id. Hollós László élete és munkássága (Szekszárd, 1989)

Előszó

Előszó Diákkoromban természetrajz tanárom említette párszor előttünk Hollós László munkásságát. Nevét is tőle tanultam meg közel hatvan esztendővel ezelőtt, a középiskola természetrajz órái alatt. Misem természetesebb tehát, hogy ötven évvel ezelőtt, amikor újságíró lettem, sokat kerülgettem a tudós házát és sok éjszakát töltöttem álmatlanul, terveket szőve arról, hogy miként fényképeztessem le kerítésen keresztül; hogyan kerüljek vele szemtől-szembe, hogy megírhassam minden ifjú újságíró áhított „nagy riport"-ját. Apróságokat, morzsákat tudtam csak, de ezeket nem akartam megírni róla, annál sokkal jobban becsültem őt. Neve, személye állandóan ott motoszkált gondolataimban, de a részletért nem akartam feláldozni az egészet, mert ezt a riportot nem azért akartam megírni, hogy pénzt keressek, hanem hogy igazságot szolgáltassak neki. A Mátyás király utca 46. sz. családi ház kapuja azonban állandóan zárva volt mint valami szigorú rendház, és hiába lestem, vártam az alkalmat, nem „ láthattam őt életben többé. Csak az a kép maradt meg bennem, amit fiatal diákkoromban felszínesen, az utcán találkozva szívtam magamba: hatalmas test, kopasz fő, leheletnyi apró szőrpamacs az alsó ajkak alatt, panyókára vetett kabát télen „malaclopó" - kezében pedig hatalmas gyékény-szatyor... így emlékeztem rá, miközben éveken keresztül egyéb dolgaim közepette is fél szemmel állandóan a nagy tudós házacskáját figyeltem. Ekkor beteg volt már, és teljesen vak. A gondozó fiatal házaspárral is megismerkedtem, és megkértem őket, járjanak közbe egy interjú érdekében. Sikertelenül. De ígéretet kaptam tőlük, hogy halála után betekintést engednek Hollós László teljesen elszigetelt életébe. 1940 februárjában aztán tényleg meg is jelentek, közölték halálát, és egyúttal felkértek, hogy a tudományos értékeket juttassam el az illetékes helyekre, elsősorban a Magyar Tudományos Akadémiának, melynek 36 esztendőn át tagja volt. Ebben a pillanatban tehát megnyílt előttem a sokáig vágyott „szentély", és ott álltam szemtől-szembe a halott tudóssal. Kezemben volt a nagy riport, amit azonban ezúttal sem írtam meg... Csak álltam és néztem a sok lelki és testi harcban elfáradt arc kisimult vonásait és a riport megírása helyett a hagyaték roncsait igyekeztem megmenteni. Itt, a ravatalnál találkoztam csak igazán Hollós Lászlóval. A hagyaték kevés volt, és az „illetékesek" erősen fitymálgatták, sőt tudományos értékével kapcsolatosan is megjegyzéseket tettek.