Szakály Ferenc: id. Hollós László élete és munkássága (Szekszárd, 1989)

III. Újra Szekszárdon (1911-1940) - 1. Szekszárdi hétköznapok

eleinte, úgy látszik, lovagias tisztelettel és feleségnek kijáró gyengédséggel viseltetett iránta, kis regényt is írt neje életéről: „Egy óvónő története"címen. Sajnos az asszony ideges, rossz természetű teremtés volt, aki nem tudott az emberekkel bánni és gyűlölte a gyermekeket is. Ez valósággal poklot teremtett Hollós körül. A szomszédokkal állandóan rossz viszonyban élt, és a lovagias férj kénytelen volt felesége védelmére kelni. Hollósné 1931-ben szív- és idegbaj következtében meghalt. Utána 37 járásbírósági per maradt a tudósra örökségképpen. Hogy élete milyen kétségbeejtően keserű volt ebben az időben, mi sem bizonyítja jobban, mint a felesége halála alkalmával a kapura kitűzött kis cédula: „Nem fogadok látogatót! Utálom a képmutatót!" Szerencsére az asszonyban jócskán akadt becsvágy és anyagi számítás is: rávette férjét, hogy ismét gyűjtse a gombákat. 1926-ban, Hollós ismét visszatért szeretett gombáihoz, amelyeknek már tíz éve hátat fordított. Ez egyúttal megnyugvást is jelentett számára. Lelkében lezárult az édesanyja elvesztése miatti nagy megrázkódtatása. Új mikroszkópot vásárolt és ismét munkához fogott. Ezúttal Szekszárd vidékét járta, s ebben nagy segítségére volt az asszony is, aki kitűnő gyűjtőnek bizonyult. Gombagyűjtéshez szükséges leleményességét és megfigyelőképességét többször is dicséri Hollós. A feleséget azonban inkább üzleti szempontok vezérelték. Ügyes-bajos dolgaik rendezése érdekében Hollósné többször Budapesten is eljárt, amikor a szakembereket is felkereste. Ebből a gyűjtésből származtak a „Szekszárd vidékének új gombái" és a „Szekszárd vidékének gombái" című jeles munkái. Az új gombák meghatározása sokkal nehezebben ment, mint korábban, Kecskeméten. Szakkönyvtára nem volt, és a szakirodalommal sem tudott már lépést tartani. Csak a legszükségesebb irodalom állt rendelkezésére. Moesz Gusztávot kérte fel az új gombák irodalmi ellenőrzésére. Moesz javaslatait elfogadta, és a kívánt javításokat végrehajtotta. A köztük keletkezett korábbi viszálykodás ellenére Hollós időnként személyes dolgairól és érzéseiről is beszámol Moeszhoz írott leveleiben. „Kisgyermek koromban nem volt pajtásom, éreztem a többiek gonoszságát. Életem utoló percéig zárkózott életet fogok élni." - írja neki egyik levelében, mintegy igazolásul zárkózottságára. Többek között beszámol arról is, hogy mennyi baja akadt az emberekkel gombakutatásai közepette is, akik kigúnyolták, bolondnak tartották csak azért, mert munkája, kutatása közben nem köszönt nekik. „Dehát megérdemlik-e ezek... a köszönést? Csak utálni és megvetni tanultam meg őket" - írja keserűen, amikor az összeférhetetlen asszony miatt szinte már mindenki az ellenségévé vált a környék lakói közül.