Szakály Ferenc: id. Hollós László élete és munkássága (Szekszárd, 1989)

III. Újra Szekszárdon (1911-1940) - 1. Szekszárdi hétköznapok

Mit tehetett ő a férj, kit a lovagiasság kötelez felesége megvédelmezésére? Egy idő múlva, az asszony halála után, megenyhülve újságolta: „megbékéltek, köszöngetnek, szólongatnak..." Ekkor tényleg nem voltak ellenségei, inkább mindenki sajnálkozott, hogy teljesen egyedül él és még rokonai sincsenek. Ő azonban továbbra is tartózkodó és bizalmatlan maradt. Moesz Gusztáv, aki személyesen is fel-felkereste a visszavonult Hollóst, így emlékezik utolsó látogatásáról: „Amikor 1931 november havában meglátogattam, alkalmam volt vele órákon át beszélgetni. Megmutatta gyűjteményét, és könyveit, bélyegeit, Leghornjait, Chrysanthenumjait és végrendeletét. Végrendeletét az asztalán tartotta, hogy azonnal szembetűnjék. Felirata ez volt: »Vegrendeletem«. Az ív közepén halálfej rajza és alatta nagy betűkkel írva: „Mementó mori..." Beszélgetésünk folyamán beláttam lelke mélyébe. A szekszárdi urakról, papokról és általában az emberekről, a társadalomról és a világról való gondolkodását nyíltan fejtette ki. Nagyon reálisan, sőt cinikusan gondolkodott, embergyűlölőnek mutatkozott. Megmondta azt is, hogy bennem nem tudom, miért - ellenségét látta. Majd hozzátette: most azonban örömmel látom, hogy barátsággal van hozzám. Szavai jólestek, mert valóban mindig jó szívvel viselkedtem irányában... Már 1931-ben nehéz volt a járása. Erős testét beteges lábai nehezen tudták előrevinni..." (Botanikai Közlemények, 1941.) Nyilvános működését a szekszárdi gombákról írt dolgozatai kéziratainak közreadásával be is fejezte. 74 éves múlt már ekkor. Látása a szürkehályogtól napról napra rosszabbodott. Ez azonban nem óvta meg attól, hogy egy utolsó döfést kapjon vele szemben mindig is értetlen szülővárosától. A Faluszövetség 1933-ban országos kiállítást rendezett Szekszárdon. A rendezőbizottság a kiállítás színvonalának emelése érdekében felkérte a tudóst, hogy a megjelent munkáit, esetleges gombapreparátumait és festményeit állítsa ki. A helyi sajtó már előre szenzációként harangozta be, hogy Hollós szintén megtiszteli a kiállítást és értékes könyveit stb. ott bemutatja. A kiállítás bírálóbizottsága azonban nem ismerve a tudós munkásságát, sőt a helyi körülményeket sem, a kiállított tudományos anyagot szintén bírálatban részesítette. A vadászati kiállításon szép számmal osztogatták a díjakat szarvasagancsokra, vaddisznóagyarakra, vadászati képekre stb., ugyanakkor azonban a Hollósgyűjteményt és a kiállított könyveket mindössze elismerő oklevéllel tüntették ki. Mindenki, aki a kiállítást megtekintette, érezte, hogy itt valami méltánytalanság történt, és a bírálóbizottság olyan tudományos munkásság felett mondott kézlegyintő bírálatot, amire illetéktelen, és a hozzáértése is hiányzik. A rendezőség is hamarosan észrevette a sértést és a helyi sajtó méltatni kezdte tudományos érdemeit. Egymás után jelentek meg a méltatlansággal foglalkozó cikkek. Az egyik így ír: „Ez alkalommal megemlítjük, hogy dr. Hollós László a szek-