Szakály Ferenc: id. Hollós László élete és munkássága (Szekszárd, 1989)

II. Kecskeméti évek (1891-1911) - 8. A Kacsóh-affér (1911)

Azóta a körülmények úgy alakultak ki, hogy most már jobban lehet látni miért is kellett gyűjteményemet kivinni a kecskeméti főreáliskolából, ahol 20 esztendőn keresztül feküdt. »Az Est« augusztus 9-i számában dr. Kacsóh Pongrác igazgató a többi közt ezt írta: »Tény az. hogy 8 osztálynak csak 7 terem áll rendelkezésére, így egy osztály folyton vándorol a szabadkézi és a mértani rajztermek között. Ez az állapot éveken át tartott. Én nem voltam hajlandó a dolgot összetett kézzel nézni, sem abba nem nyugodhattam bele, hogy a felsőbb osztályos ta­nulóinak egészsége ezáltal a zárt, folyosó nélküli épületben állandó veszede­lemnek tétessék ki. Ezért már félesztendővel ezelőtt bejelentettem az évek óta használatlanul álló laboratórium átalakításának szükségességét, hivatali fel­sőbbségemnek, amely ahhoz hozzá is járult. Természetesen ezt az egész taná­ri karral és külön Hollós Lászlóval is közöltem, kinek növénygyűjteménye in­dokolatlanul használatlan laboratóriumban volt elhelyezve.« Kacsóh Pongrác több ízben pendítette meg a helység átalakítását, ahol gyűj­teményem feküdt. Röviddel Kecskemétre jövetele után is említette. Egyszer azt mondta: »Jövore úgyis párhuzamos osztállyal dolgozunk, szükségünk lesz a helyre.« Ámde a tanulók száma nem akart szaporodni, sőt fogyott. Majd fizikai dol­gozó helyiséget akart belőle csináltatni, végre a VII. osztály részére alakíttatta át. Most nézzük meg, mi haszna lett a VII. osztálynak a részére készült új osz­tályteremből? Eddig nem lévén külön osztályterme, az osztály az emeleten lé­vő mértani rajzteremben tartózkodott, ahonnan heti 5 órában ki kellett men­nie a VI. vagy a VIII. osztály termébe, mert a VI. osztálynak 3, a VIII. osztály­nak két mértani órája van. Most, hogy a VII. osztálynak külön osztályterme lett, erre az 5 órára nem kell kivonulnia. Ámde a VII. osztálybelieknek is van mértani rajzórájuk, s erre már most az egész udvaron keresztül nekik kell fel­vándorolniok az emeleten lévő mértani rajzterembe. Tehát tulajdonképpen két órát nyertek. De még ez a két óra is csak látszólag nyereség, mert négy fizi­kai és két szabadkézi rajzórára fel kell vándorolniuk, az emeleten az egész ud­varon keresztül. Eddigi helyiségüknek közvetlen szomszédja volt a fizikai te­rem jobbról, a szabadkézi rajzterem balról, így ezeket pár lépéssel elérhették. Új osztálytermükkel ugyanezt nyerték két kémiai órában. Ha még hozzávesszük, hogy a VII. osztály eddigi terme, a mértani rajzte­rem, magas, tágas, világos helyiség, míg most átalakított osztálytermük köz­vetlen az árnyékszékek mellett fekszik és hogy több világosságot, meg talán jobb levegőt kapjon, az árnyékszékek felé egy ablakot is kellett rá vágatni, úgy tisztán áll előttünk, hogy mit nyert a »felsobb osztály tanulóinak egészsége«. »Pedig végre is - s ezt látom döntő momentumnak a dologban - az iskolában a tanulók és szüleik érdeke az első« - írja Kacsóh Pongrác.

Next

/
Thumbnails
Contents