Szakály Ferenc: id. Hollós László élete és munkássága (Szekszárd, 1989)

II. Kecskeméti évek (1891-1911) - 8. A Kacsóh-affér (1911)

- Uram - felelte a tudós - én azt hittem, hogy elég a becsületes munka,.a szakomért való rajongás, hogy elég egy bélyeges folyamodást beadnom és meghallgatnak. Valami hihetetlen naivságban és világi tudatlanságban élt ez az ember. Fogalma sem volt a külsőségekről, az érvényesülés módjairól, így lett belőle egy, nagy tudása mellett is szögletes, magánosságot kereső típus. - Hiszen tudom, sokat mulasztottam azáltal, hogy nem forogtam az emberek között, - mondotta később -, de akkor már nem dolgozhattam volna, nem kelhettem volna fel minden reggel három órakor, nem adhattam volna teljes erőmet annak, amit az életemben legjobban szerettem, a kutatásnak. Mikor kinn voltam Németországban, a híres Magnus azt kérdezte tőlem: »Miert dolgozik magyarul? Hiszen majdnem egészen hiábavaló munka, a szaktudomány alig veheti hasznát, az egész irodalom idegen nyelvű. Elég, ha maguknak van Petőfijük, Jókaijuk, minek akarnak tudományos irodalmat is? A magyarok nagyon is soviniszták, hogy ilyen áldozatokat kivannak.« - Éppen a kis nemzeteknek kell sovinisztáknak lenni, feleltem neki - mondotta Hollós - és éppen ha nálunk akad valami tudományos nagy eredmény, akkor vesznek tudomást rólunk. - Pedig - tette hozzá Hollós - én is német családból származom - Schwartzkopf volt a nevünk, apám főhadnagy volt a szabadságharcban a magyar seregben. - És mit szándékozik most tenni? Hiszen az lehetetlen, hogy ereje és tudása teljében félreálljon, hogy minden tapasztalatát elrejtse és többé ne dolgozzon? - Pedig ez lesz a vége. Most egyévi szabadságra megyek, hogy mi lesz aztán, nem tudom. Zsebéből beszélgetés közben egy újságpapírost húzott elő. Mosolyogva mondja: - Egy nagyon érdekes gombafaj. Most sétaközben találtam. Nem tudtam ellenállni, hogy fel ne vegyem. Hiába, amit az ember szeret, arról nagyon nehéz lemondani. - De hátha kinevezik valahová? Ha a miniszter, az állam módot ad, hogy csak a tudománynak, a búvárkodásnak élhessen és dolgozhasson, azt visszautasítaná? Hollós arcát valami szelid reménykedés töltötte el. - Ez volna minden álmom, ha nyugodtan, csendesen dolgozhatnék, érzem, hogy semmi sem veszett el, hogy volna erőm újra kezdeni. De lehetséges ez? Megilletődve távoztam el Hollóstól. Vájjon igaz-e, hogy ez a kivételes ember húsz évig hiába dolgozott, hogy szűkös fizetéséből hétezer korona értékű könyvtárat vásárolt, hogy most mindent ott akar hagyni, hogy az állam ezt tűri, engedi? Hiszen Magyarországon tehetségtelen dzsentri utódoknak tízszeranynyi salláriumot biztosítanak sinekurákért, mint amennyiből ez a nagy tudós, ez a németből kiváló magyarrá lett ember meg tudna élni, meg tudná valósíta-