Szakály Ferenc: id. Hollós László élete és munkássága (Szekszárd, 1989)

II. Kecskeméti évek (1891-1911) - 8. A Kacsóh-affér (1911)

a tudós mellett és őszinte szívvel figyeli azt a rettentő válságot, ami a lelkében az elmúlt napok tragikus eseményei nyomán lezajlott. „Az Est" tudósítójától: „Vannak riportok, amelyek nem szenzációsak. Nem ömlik vér, nem hallatszik jajgatás, csak egy élet minden energiája, munkája omlik lassan el, egy rettenetes csalódást zár valaki a szívébe, aztán elvonul csendesen mindattól, amiben eddig hitt, aminek az életét szentelte, és lesz belőle egy magános tépelődő öreg. Ezek az élet úgynevezett könyvdrámái. Nincsen bennük semmi ágálás, dekoráció, az olcsó szórakozásokat keresők tömege nem gyönyörködhetik bennük, meg sem vitatja izgalmas jeleneteiket, csak magános olvasók, finom szemű szemlélők veszik észre, hogy itt egy dráma játszódott le. Újra megint Hollós Lászlóról van szó. A kecskeméti főreáliskola természetrajztanáráról, aki akarata ellenére került a fórumra, mert egy rajongó tanítványa nem tudta tovább elviselni, hogy a tanár minden reggel mint pusztítja el a főreáliskola udvarán gombapreparátumait: élete minden szépségét és gyönyörűségét. Akadnak, akik talán mosolyognak ezen. Istenem! Mi van abban tragikus, hogy az ember gombákat gyűjtött, negyvenkét nagy, úgynevezett koszorús skatulyába rendszerezte, beraktározta őket és húsz esztendei keserves munka után, miután úgy érezte, hogy ebben az országban az ő gombái számára nincsen hely, szétmorzsolta, megsemmisítette, a szemétre vetette őket. Hiszen azért a föld tovább forog, egyetlen ember sem lesz boldogtalanabb! Igen, de ezek a csendes, világtól elvonult, gombákkal, bogarakkal foglalkozó emberek viszik előbbre a tudományt, ők találnak meg jelenségeket, megnyilvánulásokat, amelyeket később átvesz az orvos, vagy a természettudomány praktikus embere, és egy napon kevesebb van egy betegséggel, egészségesebb a lakásunk - a kegyetlen és rideg nagyközönség nem is tudja, hogy egy titokban, magánosságban dolgozó embernek, gombás professzornak mennyit köszönhet. Tegnap délután felkerestem Hollós Lászlót. Jellemző, hogy Kecskeméten senki sem tudta merre, hol lakik. Végre elmentem a főreáliskolába és a szolga útba igazított. A kecskeméti főreáliskola! Körülnéztem a szomorú épület udvarán. Ebben a házban valóban semmire sincs hely. Dohos, sötét, alacsony tantermek, rozoga, régi padok - minek keressek megfelelő jelzőket - tipikus régi magyar falusi iskola. A kocsi néhány poros utcán halad át, végre megáll egy földszintes, szegény ház előtt. Benyitok az udvarra. Mély csend, egy nyitott folyosó előtt két öregasszony üldögél. - Itt lakik Hollós László tanár úr? - kérdezem.