Szakály Ferenc: id. Hollós László élete és munkássága (Szekszárd, 1989)
II. Kecskeméti évek (1891-1911) - 5. Előre a megtalált úton
Az egész világ megismerte már Hollós tudományos értékét, de a roppant erőfeszítés és anyagi áldozatvállalás mellett, szinte elfelejtett embermódra élni. Szegényes kis bútorozott szobája (Budai Kis u. 220. sz. a.) egyszerű, a béresekére és parasztokéra emlékeztető, posztóból, durva bakancsból - tehát vásári holmikból - álló ruházata, szinte legendává vált már tanártársai között. Megjelenése távol állt az úri társadalomban szokásos formáktól, számára csak a tudomány van! A korábban csinos, hatalmas termetű férfi teljesen megfeledkezett a családalapításról is. Lélekben viszont végtelenül kifinomult, és az élet minden apró rezdülésére sokszorosan reagált. Ez természetesen sok félreértésre adott okot. Hogy Hollós, a tudós aránylag rövid idő alatt, teljesen magának élő, visszavonult ember lett, az könnyen érthető, ha tudjuk, hogy aránylag igen későn indult el pályáján. Felnőtt férfi már, amikor mindent teljesen elölről kell kezdenie. Emellett német, francia, és angol nyelven át kell rágnia magát az egész tudományos irodalom anyagán. Nem is szólva arról, hogy ebben az időben már hetvenezernél többre rúgott az ismert és feldolgozott gombák száma. Ha tehát komolyan akart foglalkozni e szakmával, vagy éppen új gombákat felfedezni, ismernie kellett az egész tudományágnak legszélesebb területét. Ezen felül a dolgozataiban feldolgozott anyagokat mind sajátkezű rajzokkal, ábrákkal illusztrálta. Hogy pedig idáig eljuthasson, sok tízezer mikroszkopikus vizsgálatot kellett éjszakánként elvégeznie. Hollóst még visszavonultabbá - mondhatni: elvadultabbá tette -, hogy akadémikussá választása sem tette lehetővé, hogy a tanítás terhes kötelességétől megszabaduljon, képességeinek és törekvéseinek megfelelő helyre kerüljön. Pedig nyilván éppen a magas elismerés bátorította fel arra, hogy 1905-ben megpályázza a Nemzeti Múzeum Növénytárának egyik múzeumi őri - akkortájt így hívták a muzeológusokat - állást. Pályázatát azonban helyhiányra, illetve arra hivatkozva utasították el, hogy tanár „átvezénylésére" pillanatnyilag nincsen mód. (A korabeli gyakorlat szerint a tudományos intézetek átvehettek szolgálatukba időleges szabadságolás útján tanári státusban levő kutatókat.) Hollós büszkén - és nem minden célzatosság nélkül - említi Életrajzában akadémikussá választásával kapcsolatban: „Tiszta lélekkel mondhatom, hogy szavazatért senkihez sem fordultam. Megválasztásom érdekében egyetlen lépést sem tettem." Miután mind nemzeti múzeumi, mind a Selmecbányái Erdészeti Főiskola növénytani tanszékére benyújtott pályázatát visszautasították, egyre többször kelt ki a protekciózás ellen jelezvén, hogy véleménye szerint protekciósok ütötték el a jobb munkahelytől. E megjegyzések éle nyüvánvalóan elsősorban dr. Moesz Gusztáv, az általa kinézett nemzeti múzeumi helyre kinevezett, hozzá képest fiatal mykológus ellen irányult. Felkerestem a kutatásaim idején még életben levő Jávorka Sándort, a neves