Mészáros Gyula: Szekszárd és környéke török díszítésű kerámia emlékei (Szekszárd, 1968)

jában. A V alakú festékfolyatás, szabálytalanul csorgatott mázas díszítés, azután a csákvári csoportváltozat már több felé elterjedt díszítési mód volt Európában, s hazánkban magyar fazekasainknál is a XVIII. század végétől. Vegyes lakosságú helyeken pedig, mint amilyen Eger és Szekszárd volt (rác-magyar), valószínű még ennél is korábban. Az azonban tény, hogy a ragyogó színpompájú, török eredetű, sásleveles-forgórózsás dísz a XVII-XVIII. század folyamán ott él tovább, ahol még egy ideig délszláv fazekasmesterek működtek (Eger, Visegrád, Mórágy, Szekszárd stb.). A szekszárdi fazekasokra vonatkozó, 1726. június 18-án kelt, legkorábbi céhokmányban ugyan mindössze két szláv eredetű családnév szerepel egyelőre a tizenhárom magyar mester neve mellett (22. kép), az is feltehető azonban, hogy egyrészt az adózás alól a XVII. század végén még mentesült, s arra később is nehezen fogható rácság céhen kívül, mint kontár működhetett egy ideig, másrészt, hogy vallás változtatás révén kerülhettek bele akár török, akár délszláv származású, a hódoltság megszűntével is itt maradt kézműveseik a magyar alapítású céheikbe. Lehetséges, hogy az ilyen előforduló vallásváltoztatás alkalmasint egybeesett a legénnyéavatás - „társpohár ürítés" - szertartásával, amikor a felszabadult mesterlegény jelképes virág-vezetéknevet, ugyancsak jelképes keresztapát és keresztanyát választott magának. Idézet fenti céhokmányból : „. . . A bücsőletes uki Jánosnál tanult inas föl sabadulván mégis köröstölven ugy mint (sic!) Fazeka andras Csemestersegeben fazekas Gergel atya mesterségében az legennek neve Sekfü János mester az másik is fazekas mihanal tanult inas föl sabadult mégis köröstöltetet gyöng virág györg mester mind a kettőnek az púpos janos volt kerest aptyuk az társa kerest anyuk Anno 1737." (Lásd: 23. kép). Hogy a római katholikus jellegű magyar céhek a XVII-XVIII. században mennyire óvták testületüket még idegen vallású mesterek felvételétől is, többek között bizonyítja egy Lipót-féle, 1669-ben kelt céhlevél, mely kimondja: „ha czéhbeli mesterek kálvinisták s akár lutheránusok lesznek és meg nem térnek az igaz hitre, egy esztendő leforgásában kivettessenek az czéhből". Egy 1761-ben kelt pótarticulusban: „. . . Senki a mesterek közül lutheránus vagy kálvinista inast ne merészeljen befogadni és mesterségre tanítani . . ." (Váciak céhszabályaiból vett idézetek Szádeczky L. után). A mórágyi német telepesek - gerencsérek is - kezdettől reformátusok. Néhány évtized leforgása alatt - szekszárdi viszonylatban - az idegen nemzetiségiektől való elzárkózás úgy látszik feloldódott. Az 1730-as, 40-es években tűnik fel először kisebb szláv nevű csoport a szekszárdi fazekas céh lajstromában: 1729: Rusa, 1734: Kakó, 1735: Mistyián, 1736: Dranovics, 1742: Rivonák, 1744: Kalina, 1748: Kokla. A XVIII. század második felére ezek a nevek - Rivonák, másutt: Revnák kivételével - sorra lemaradnak a fazekasok listájáról.