Mészáros Gyula: Szekszárd és környéke török díszítésű kerámia emlékei (Szekszárd, 1968)

A török eredetű mintakincs nem szorította ki, nem ölte el, csak gazdagította a régi magyar ornamentikát. így az ún. „sárközi" kerámiánál előfordul, hogy ugyanazon az edényen (tálon) későhabán, magyaros és törökös díszítőelemek harmonikusan egybeötvöződve jelentkeznek: írókával, sötétbarna színű vonalakkal megrajzolt forgórózsa egy sárgásfehér alapmázú, szekszárdi tálmaradvány öblében, egyirányba lendülő, torzult szívidomú négy világoszöld szirommal, a sziromlevelek közeiből vékony rövid szárral kiinduló, karélyosan csipkézett szélű palmettákkal. Az egyes csipkék belső íveiben világosbarna színű, törökös, fogazott sarlódísz, ugyanakkor a palmetta hossztengelyében eredetileg három vagy négy magyaros ragyogtató, nagy középponti zöld gombdísz körül felrakott, apró sötétbarna pontkoszorúval. Az egyes palmetták között szintén ragyogtatok csoportja. A palmetták sarlós, karélyos csipkéinek külső közeit hármas - elvétve négyes világoszöld sziklevél csokor tölti ki. A tál pereme alatt eredetileg több, párhuzamosan felrakott, sötétbarna vonal futott körbe (18. kép.). Egyébként ezen a tálrészen szereplő, feltűnően hosszúfogú sarlós dísszel két mórágyi táltöredéken is találkozunk (XXXI. t. 1-2.). A veszprémi Bakonyi Múzeum egy, feltehetően Szekszárdon készült régi „sárközi" tálján ugyancsak harmonikus együttesben találjuk a forgótózsát, hullámvonalat, hármas sziklevelet és csigavonal sorokat, valamint az itáliai hagyományokra utaló ostormotívumot (19. kép; Soproni O.: „Visegrádi folyatott mázas török kerámia" c. művéből). Malonyai Dezső ismertet nagy összefoglaló munkájában egy fentebb már említett gyönyörű sárközi tálat, melynek középponti forgórózsáját ragyogtatós csigavonalak szövik át, míg a peremen különböző elrendezésű hullámvonal szalagok és ragyogtatok váltakozása teszi rendkívül mozgalmassá a díszítményt. Ennek a motívumkombinációnak is megvannak már korábbi előzményei a hivatkozott mórágyi ásatag kerámia egyes töredékein. Mint szórvány darab a szekszárdi Halpiac pinceásásánál is előkerült ilyen vegyes díszítésű tálrészlet (VII. t. 8.). Ez a szekszárdi táitöredék fedőmázzal borított, teljesen kész edényből származik, megőrizve annak eredeti ragyogó színeit. A tál öbléből, füstcsóvás festékfolyatásból indul ki az edény oldalának fehér és sárgásbarna színű csoportokban elrendezett forgórózsás díszítése, a barna sziromlevél nyalábon fehér kacs- és spiráldísszel, a fehér szirmokon pedig összenyomott zöld ostormotívummal. Továbbélő török hagyomány még a népi edénydíszítés terén a 2, vagy 3 színben (sárga-zöld, világossárga-barna, barna-zöld-sárga) jelentkező sávokban felrakott máz, melynek színskálái elsősorban a céhkorsók csoportjába tartozó agyagedényeken és a csákvári fazékon maradtak fenn. így sárga-zöld-barna mázas, lefelé futó sávozást őriz a szekszárdi református egyház korsója a 18. század végéről. Körirata: SZEGSZÁRDI HELVETIKA EKLESIA KORSOJA ANNO 1786 (21. kép) A korsóéval azonos peremtöredék, mint félkész gyártmány Került elő a SzekszárdRákóczi utcai törökös fazekaskemence romjaiból. A magyar fazekasipar török stíluselemeinek közvetítői - mint fentebb már utaltunk rá - elsősorban a törökökkel és a török uralom alatt hazánkba érkezett délszláv fazekasok voltak. XVII. és XVIII. században élt török és nyugati történetíróktól tudjuk, hogy a Magyarország területét megszálló török hódítókkal nagy számban jöttek fel balkáni, azaz délszláv zsoldosok, iparosok, kereskedők, akiket a török szívesen megtűrt maga mellett. Ez volt egyúttal első tömeges benyomulása a balkáni kézműveseknek Dunántúl területére is. Tolna megyében számos helységről ismeretes, hogy a XVII. század második felében „ráczok" lakták. Különösen áll ez Szekszárdra és a környező, részben a hódoltság végéig elpusztult, részben ma is létező helységekre. Evlia Cselebi szerint Szekszárdon 1663-ban bosnyákok laktak. Weidlein János, „A tolnamegyei német telepítések" című munkájában felsorolja azokat a közsé-