Mészáros Gyula: Szekszárd és környéke török díszítésű kerámia emlékei (Szekszárd, 1968)

21. kép: A szekszárdi réf. egyházközség ko)sója, sárga-zöld-barna sávos törökös mázdisszel ijS6-ból. Fig. 21: Jug of the Presbyterian parish of Szekszárd, with yellow-green-brown streaked glaze, dated ijS6. geket cs pusztákat, melyekben a XVII. század végén és a XVIII. század elején, a Rákóczi-féle szabadságharc kitöréséig részben, vagy száz százalékig szerb-horvát népek laktak. Weidlein utal itt olyan dűlőneveikre, melyekből szintén délszláv településekre kell következtetnünk: „Ráctemető", „Ráchegy", „Rácvölgy", pl. a Mórágy melletti Bátaapátiban és Mőcsényben. „Ráctemető", „Ráckertek" és „Tócsán" nevű falurész Mórágy községben ma is található, továbbá mint dűlőnév: „Ráctemető" Bátaszék határában. Az 1718. óta német településű Kakasdon: „Ráchalom", „Rácfalusi földek". Híres fazekasközpontunk: Mórágy és a körülötte fekvő községek rác helyekként szerepelnek egy 1669-ből származó összeírásban (Mórágyon kívül: Lángfő, Bátaszék, Kürtös, Ság, Szálka, Apáti; 1720-ból: Szálka, Cikó, Bátaszék, Grábóc, Alsónána). Dr. Holub József, Tolna megye közép- és újkori történetének kutatója a következőket jegyezte fel erről az időszakról: „A felszabaduláskor megyénk lakosságának mondhatjuk nagyobb fele rácokból állt. Az 1696. évi országos összeírás adatai szerint kb. egyenlő arányban laktak itt már magyarok és rácok". Tény, hogy a XVII-XVIII. században jelentős délszláv lakosság mutatható ki hazánk területén ott, ahol a késői török, vagy törökös kerámia megjelent (Pl.: Eger, Visegrád. Mórágy, Szekszárd). Elsősorban a Balkán felől magukkal hozott török művészeti hagyományokhoz ragaszkodó rác mesterek keze alól került ki a legkorábbi, élénk színskálájú, szép törökös mórágyi és szekszárdi használati- és díszkerámia is, mely nyilván kezdetben elsősorban a helybeli és a környező rác települések lakosai számára készült, s melyet idővel Sárköz magyar lakossága is megkedvelt, úgyannyira, hogy az végül is a Sárközről kapta nevét és annak egyes díszítő elemeit a sárközi hímzésminták közé is beiktatták (tulipán, szekfű, rózsa, stb.) (Lásd: XI. t. 1-7.).