Mészáros Gyula: A regölyi aranysír (Szekszárd, 1972)
Tehát ez az ékszeregyüttes a Fekete-tenger mellékéről kiindulva, Regölyön keresztül szorosan együtt tart Nyugat-Európa felé. Az M alakú ruhadísz egyébként regölyi lelőhelyén kívül a Veszprém megyei Papkeszin és egy lébényi (Győr-Sopron m.) férfisírban is előfordul Dunántúl területén. Meglepőnek tartjuk, hogy a korabeli népvándorláskori fejedelmi sírleletekre annyira jellemző, szinte rangjelző arany nyaklánc a regölyi sírból hiányzik. Most már feltehetjük a kérdést: A sajátos alakú, állatfejes díszű, kőékítményes ruhakapcsoló dísztűk és a kísérő aranyfiitterek alapján megállapítható-e a regölyi hercegnő népi hovatartozása? E r re a kérdésre akkor válaszolhatunk igen-nel, ha történeti forrásokból meg tudjuk határozni, hogy Dél-Oroszország felől kiindulva, Erdélyen, Tolna—Veszprém—Győr—Mosón megyéken keresztül Alsó-Ausztrián át melyik nép vonult a hunok előtt nyugat felé, a franciaországi Airan-ig, szorosan ezen az útirányon. A nyugati gótok jóformán csak átrobogtak a Közép-Duna vidékén és a mai Franciaország és Spanyolország területén települtek le. Spanyol földről azonban egyelőre nem ismerünk a regölyi ékszerekkel azonos leleteket. A keleti gótok népének egy csoportja szintén a hunok elől menekülve került hazánk területére a IV. század végén. A nép zöme az V. század közepe után települt Pannóniába, majd Itáliába húzódtak le. Sohasem jártak viszont Alsó-Ausztria és Észak-Franciaország vidékén, a regölyi típusú ékszerek nyugati lelőhelyein. A hunokkal együtt többek között egy iráni eredetű nép is érkezett a római Pannóniába: a szarmata ALÁNOK. Első csoportjuk a keleti gótokkal érte el Dunántúl területét. Alatheus keleti gót fejedelem és Safrac, az alánok fejedelme a római birodalommal szerződést kötöttek, melynek értelmében 379-től megtelepedhetnek Pannóniában, ennek fejében viszont a Római Birodalomban katonai szolgálatot kell vállalniok. Ezeket a határvédő alánokat később Stilicho, nyugat-római hadvezér a négy részre osztott Pannóniának VALERIA nevű tartományába telepítette, mely terület többek között a mai Tolna megyét is magába foglalta. Pannónia kiürítése és a hunok által 408-ban történt megszállása után a rómaiakkal szövetséges alán seregek részben a Birodalom nyugati tartományába: Galliába (Franciaország) vonultak. Az alánok tehát az az iráni népcsoport, mely hol a hunokkal együtt, hol ellenük szövetkezve nyomult Dél-Oroszország felől Nyugat-Európába s mely népnek a regölyi sírt és a hozzá hasonló leleteket tulajdoníthatjuk. Megerősíti feltevésünket az a körülmény is, hogy az alánoknak a germán vandálokhoz csatlakozott kisebb csoportja a vandálókkal együtt átkel a Gibraltáron és Észak-Afrika partjai mentén vonulva, Karthágónál telepszik le, sokáig háborgatva onnét az átellenes Itália déli tartományait. Amint már utaltunk rá, Karthágó környékén (a mai Tunézia területén) is megtaláljuk a regölyi típusú aranyékszereket. Végigkísértük az alánok útját Dél-Oroszországtól Magyarország területén át a francia Airanig — sőt Karthágóig — azon a nyomon, melyet a sírmellékletek ékszereinek azonossága és az írott történelem igazolnak. Nézzük meg már most, hogy az ékszereken kívül a sírok edényleletei mit mondanak? 1. Az egyszerű, szabad kézzel formált, vagy korongon készült agyagbögre a legtöbb népvándorláskori nép sírmellékletei között megtalálható. Közelebbi kormeghatározó, vagy etnikai jelentőséggel alig bír. 2. Az üvegpohárnak az a hordóalakú típusa, melyet a regölyi alán hercegnő sírjában találtunk, jellegzetesen későrómai időkre, azaz a 4. század második felére utal. Regölyhöz legközelebb a Fejér megyei Csákvárról került elő hasonló példány.
