Mészáros Gyula: A regölyi aranysír (Szekszárd, 1972)

3. A nagyméretű fekete agyag korsó, finoman árkolt válldíszítményével, kiváló technikájával, kecses formájával Déloroszországból kiindulva Románián, Szlovákián és Magyarországon keresztül Ausztriáig követhető. (9. kép, IX. t. 1-3, X. t. a-b). Azonban míg ezek a korsók hosszú nyakukkal, többé-kevésbé tölcséres, szűk szájukkal és kettős csonkakúp alakú testükkel azonos típust képviselnek, addig a regölyi, bár alakra az előbbiekkel rokon példány sasfejes díszítésével eddig egyedül áll a népvándorláskori kerámiai készítmények között. Mi a jelentősége a sírba helyezett állatfejes edénynek ? Az emberiség történetében számos olyan társadalommal találkozunk, amelyiknek vezető rétege, vagy uralkodói állati őstől származtatják magukat. Ezt látjuk például a keltáknál, akik a vadkant részesítették különös tiszteletben. Találkozunk ilyenj állatkultusszal, állattól levezetett eredet hagyományával az egyiptomiaknál, a rómaiaknál, hunoknál, germánoknál, sőt még a magyar eredetmondákban is, itt turulmadár formájában (Emese álma). A regölyi alán hercegnő súlyosan sérült, de begyógyult koponyájával kapcsolatban meg kell jegyeznünk, hogy a népvándorlás korának népei értettek a koponyalékeléshez (trepanáláshoz). Magyarország területén is találkozunk olyan népvándorláskori sírokkal — még magyar honfoglaló népünk körében is — melyeknél a koponyatetőn finom élű késsel léket vágtak s a műtét után a nyitott rés később beforradt. Néha a koponyacsont folytonossági hiányát ezüst lappal pótolták. A csontszövet a fémlapot körülforrta, tehát a kényes, életveszélyes műtétek néha sikerrel jártak. A regölyi hercegnő esetében azonban a koponyán ejtett vágás durvaszélű, helyenként behasadozott. Nem trepanációra, hanem inkább erőteljes kard-, vagy baltavágásra utal. A sérült mégis évekkel túlélte a nehéz fejsebesülést (7. kép).