Balázs Kovács Sándor - Deli Erzsébet: Kézművesek, népi iparművészek Tolna megyében. (Wosinsky Mór Múzeum, Szekszárd, 1999)
Kézműipari hagyományok Tolna megyében (B. K. S) - Szövés
A fejlődésben intenzív szakasz kezdődött. 1971 -ben már 693 fő volt a tagok száma, ebből 584 bedolgozó. 1978-ban a foglalkoztatottak száma 1132 fő, nyolcvan településen foglalkoztatott bedolgozókat a szövetkezet. Az 1970-es években az állam népművészetet támogató politikáját ügyesen fordította a decsi közösség j avara Kalmár József akkori elnök. Új telephely épült korszerű üzemi épületekkel. A kézi szövődében két műszakban 50-50 asszony dolgozott. El lehetett adni a termékeket. A szövetkezet termékei valamennyi említésre méltó kiállításon, bemutatón megjelentek, ahol minden esetben jó helyezéseket értek el. Maga a szövetkezet a Kiváló Szövetkezet címet nyerte el. Neve időközben Sárközi Népi Iparművészeti Szövetkezetre rövidült. A sárközi népi iparművészet nagy korszaka 1965-1988 között volt. Ma a szövetkezet a versenyszféra hátrányos helyzetű „versenyzője". Mindennemű preferencia megszűnt, ami még van, az a zsűrizett termékek 12 %-os ÁFA-ja - bár ez is nagymértékben mérsékelte a keresletet, amikor 199 l-ben bevezették, hisz a fogyasztói ár ilyen mértékben növekedett. A költségvetés ugyanolyan adóalanynak tekinti a népi iparművészetet, mint a dohány-, vagy a szeszipart, sőt iparűzési adót is fizetniük kell, pedig e tevékenység inkább támogatást igényelne. A piac viszont beszűkült. A díszítőjellegű kézi szőtteseket ma nem lehet eladni. A korábbi 100 szövőnővel szemben egyetlenegy főt tudnak kézi szövéssel foglalkoztatni, de őt is csak szakaszosan. A használati textilek iránt - amilyenek a zsűrizett népművészeti, iparművészeti gépi szőttesekből asztalterítők, függönyök, falvédők, stb. - erősen csökkenő a kereslet. Nincs nagykereskedelem, nincs külkereskedelemmel foglalkozó vállalkozás a népi iparművészeti termékek terén. Ma a sárközi népi iparművészet nem működik, csak - még egyelőre - latensen létezik. Létezik, mert a szövetkezet foglalkoztat 8-10 asszonyt, akik az összegyűjtött 350 szőttesmintából azonnal le tudják szőni bármelyiket, de kenyerüket lótakaró, karate ruha varrásával és pelenkaszövéssel keresik. Ma összesen 29 embert foglalkoztat a szövetkezet, a bedolgozói rendszer megszűnt, nem a népi iparművészetből élnek, de a textiliparban is versenyképtelenek: a távol-keleti olcsó áruk és a lakosság fizetőképes keresletének hiánya miatt. A szőttesek tervezői egyre inkább a mai lakástextilekhez való alkalmazkodásra törekszenek, tehát a hagyományos minták és technikák jelennek meg modern funkcióban. ( Komjáthi Tamásné, Fodorné László Mária, Minorits Jánosné munkái.) Az 1945-46-ban a Tolnában és Baranyában új hazát kapott bukovinai székelyek egészen új színt hoztak a megye szövőművészetébe. Még egy-két emberöltővel ezelőtt a székelyek csaknem minden ágyi és testi ruhájukat maguk állították elő. Az asszonyok előbb használtak alsó és felső ruházatukhoz gyári anyagokat, de ágyneműjük teljesen háziszőttes volt a századfordulóig, s csak azután vásároltak gyolcsból készült németes vagy pilipárnát és dunnahuzatot. Kenderfel vetésű szövőszéken gyapjúval készítették 'à festékeseket. Ezek formakincse már egészen eltért a vászonhímektől és sok közös vonást mutat az erdélyi magyar, máramarosi és moldvai román, valamint más kelet-európai nép szőnyegszövő művészetével. A festékesek mintáit a szövőszéken a szálak állandó számolásával fűzték be, vetélő és deszkáraszedés segítsége nélkül. A székely festékesek szövésének felújításában jelentős szerepe volt Mözsi Szabó István festőművésznek és a Babits Mihály Megyei Művelődési Központban az 1970-es években szervezett szövőszakkörének. A székely hímes vászonszőttesek leggazdagabb csoportja nem az abrosz, mint a Sárközben, hanem a párna. A magyaros párna más formájú volt, mint a mai. Hossza kb. egy méter, de szélessége alig 50 cm. Ennek a keskeny párnának az egyik végét borította a díszes szövés, vagy hasonló mintás hímzés. A díszesen felvetett ágyra úgy állították ezeket élével egymás mellé, hogy díszített végük, a párnafejek láthatóak legyenek. Általában hat párnát tettek egy ágyra, és azoknak páronként egyezett a mustrája. Kevés színt használtak, tisztán pirosat,