Balázs Kovács Sándor - Deli Erzsébet: Kézművesek, népi iparművészek Tolna megyében. (Wosinsky Mór Múzeum, Szekszárd, 1999)

Kézműipari hagyományok Tolna megyében (B. K. S) - Hímzés

Hadikfalvi szckeh ág\, Mócsény 1955. vagy pirosat kékkel, vagy pirosat feketével, ritkán tiszta feketét. Ez utóbbit a halott feje alá tették. A mértanias párnavéghímek mustráit szálánvarrással, vagy keresztszemmel is szokták tűvel kihímezni. A régi párnafejek mustrái többnyire három részre tagozódtak. Középen nagyobb és a végtelenségig folytatható mintasor állt, amit alul és felül egyszerűbb, lazább és kisebb mintasor kísért. Ezt nevezték mesterkének. Tudjuk, hogy a bukovinai székelyek Erdélyből hozták magukkal e művészet hagyományait, de ezek a mustrák a kezükön sajátos, egyéni ízt kaptak annyira, hogy szinte mind az öt egykori bukovinai székely falu formakincse különvált egymástól. A párnafejek szőtt hímzésein kívül talán a legértékesebbek a kendők díszei. Igaz, hogy itt a minták egészen egyszerűek, gyakran csak beleszőtt bordás csíkok, piros és fekete színben, de ezekkel az egyszerű sávokkal is megkopó hatást tudnak elérni. Ennek a szőttes kultúrának a letéteményese Majoson Lőrincz Aladárné, ki nemcsak a gyakorlatban alkalmazza a bukovinai szőttes-hagyományokat, hanem fel is gyűjtötte és publikálta ezeket, valamint Bonyhádon Fábián Mártonné. Hímzés A hímzésnél az alkotónak nagyobb az alakító lehetősége, hisz az anyag szerkezete itt nem köti annyira. A kisebb kötöttség azt jelenti, hogy az egyéni elképzelésnek is tágabb tere nyílik, nagyobb mértékben a kompozíciós elrendezésben és kisebb mértékben motívumok létrehozásában. A dunántúli élő hímzésanyag ma csak halvány árnyéka annak a gazdagságnak, ami egykor itt virágzott. Elég, ha a Sárközre gondolunk. Valamikor, a múlt század folyamán itt öt hímzésstílus is élt egy időben: a halotti párnák erősen stilizált virágelemekből, szőrrel hímzett ismétlődő díszítményei, a kendősarkok már majdnem mértaniassá alakított bokorvirá-