Balázs Kovács Sándor - Deli Erzsébet: Kézművesek, népi iparművészek Tolna megyében. (Wosinsky Mór Múzeum, Szekszárd, 1999)
Kézműipari hagyományok Tolna megyében (B. K. S) - Faragás
gyarok a székelység néprajzi csoportja, az 1764-es madéfalvi véres vízkereszt után Moldvába menekült csíki és háromszéki székely családok leszármazottai. 1776 és 1785 között Bukovinában öt magyar falut (Istensegíts, Fogadjisten, Józseffalva, Hadikfalva, Andrásfalva) alapítottak. 1941 -es bácskai áttelepítésük után a világháború végétől kezdve zömében Tolna megyében, valamint Baranya és Bács megyékben élnek. A legszámottevőbb szórványaik az Al-Dunánál, Erdélyben, Kanadában és Dél-Amerikában találhatók. Népi kultúrájuk a hosszú ideig tartó nyelvi elszigeteltségük miatt igen sok archaikus vonást őrzött meg. Jellegzetesek a 18. századi székelység idegen népcsoportok környezetében konzerválódott vonásai, az erre rakódó bukovinai hatások, valamint azok, amelyek a hazatérés óta meghonosodtak. A dunántúli letelepítéssel, az életformaváltással hagyományos kultúrájuk felbomlott. A székelyek erdős hegyvidéken éltek, s mint minden erdőjáró nép, jeles famunkások lettek. Míg azonban a somogyi, bakonyi magyarság az aprófaragásokban híres, a székelyek - akiknek saját tulajdonú erdeik voltak - fából építkeztek. A székely famunkák a fa anyagának, szerkezet és díszítésbeli lehetőségeinek alapos ismeretéről győznek meg bennünket. Azt mutatják, hogy az eredetileg síkföldi magyarság hogyan tudott alkalmazkodni természeti környezetéhez. A székelyek és az erdő harmóniájából fakadt a székely nép fa-szeretete és az a tény, hogy minden székely többé-kevésbé értett az építés mesterségéhez, s ősei hagyományaira támaszkodva alkotott. Nem volt ez másként a bukovinai székelyeknél sem. A Szucsáva-Szeret síkságától nyugatra húzódnak a Kárpátok erdei. Falvaik arculatát is meghatározó építőanyag volt a fa. Ebből készültek lakó és gazdasági épületeik, de fából volt a gazdálkodás, sőt a háztartás eszközeinek jelentős része is. Csak a századfordulóra fejlődött a munkamegosztás arra a szintre, hogy külön „famesterek": ács, bognár, asztalos főfoglalkozásban megéltek belőle. Ok már „tanult emberek" voltak, vizsgát tettek, megrendelésre, piacra is dolgoztak. Fúró-faragó ezermester parasztember minden székely faluban akadt, aki háza, családja, rokonsága számára nemcsak a szükséges használati eszközöket tudta elkészíteni, hanem díszesen meg is faragta azokat saját és háza népe örömére. Tolna megyében csak egynéhány alkotóról és közösségi célt szolgáló alkotásról tudunk. A leghíresebb közülük Székely Albert ezermester volt. Józseffalván született 1905-ben. Mindössze négy elemit végzett, mesterséget sohasem tanult, csak kedvtelésből kezdett el faragni. Mindent saját tapasztalata alapján kísérletezett ki. Első, közösségnek készített munkája a legösszetettebb kézműves tudást igénylő ipari termék, a templom orgonája volt. Muzsikáló toronyórájában egy faszerkezet sétáltatta délben Árpád-házi szentjeinket. 1937-ben a besztercei főesperesnek a megrendelésére hasonló szalonórát remekelt. A következő évben Horthy Miklós kormányzónak faragott angyalos csodaórát. 1939-ben Szeret város orgonáját gyártották le irányításával. 1941ben, a bácskai telepítés évében, a budapesti nemzetközi vásáron a székely festékes szőnyegek mellett, nagy feltűnést keltett két méteres székely kaput mintázó faórájával. Bácsjózseffalva vasútállomásán már tizennégyed magával dolgozott. Az épület homlokzatára Szent István hársfa szobra került. Mária szobor, faóra, zenélő kút és a 14 stációból álló székely kálvária lett dísze az állomásnak. A díszkút angyalarcát Tomcsa Sándor udvarhelyi rajzolóművész, a stáció rajzait Márton Lajos festőművész rajzolta meg, Németh Kálmán tervei alapján. Egyik faóráját a szegedi múzeum őrzi. A felbecsülhetetlen értékű stációképekból 13 megmaradt a szekszárdi múzeum gyűjteményében, közülük hat látható a bonyhádi múzeum kiállításán. Bácskába települve a fenyvesektől messze kerültek. A Tolnába-Baranyába egy „szekervel" érkezett székelyek a táji építkezést és a sváb falvak tárgyi kultúráját vették át. 1947 májusában a szekszárdi Székely Napok, a székely népművészetet bemutató kiállítás után évtizedekre, a székely fafaragó tudás csak az egyén illetve család számára nyilvánulhatott
