Balázs Kovács Sándor - Deli Erzsébet: Kézművesek, népi iparművészek Tolna megyében. (Wosinsky Mór Múzeum, Szekszárd, 1999)
Kézműipari hagyományok Tolna megyében (B. K. S) - Faragás
meg. Székely Albert 1957-ben bekövetkezett korai halála miatt Bátaszéken már nem készíthetett jelentősebb alkotást. Kortársa, Lőrincz Imre asztalosmester vitte tovább a hagyományt. O Istensegítsen született 1904-ben szegény földműves családban. 1918-ban a Szent László Társulat segítségével Brassóba került a faipari szakiskolába fafaragó szakra. Tanulmányait azonban itt nem fejezhette be, mert „hasznosabb" tevékenységet kellett elsajátítania. 1962-ben Szekszárdon a művelődési házban szerveződő népművészeti szakkör - hosszas csönd után - a kitörési pont. Itt kezdett újra faragni, a következő évben - hívására - itt kezdett szőni menye, Lőrincz Alaclárné. Példájára került művészi pályára fia, Lőrincz Vitus. Lőrincz Imre indítja el keresztfiát, Tusa Jánost a faragó pályán, átadva neki tudását. Az új generációk tőle függetlenül jelentkeztek: az istensegítsi Gáspár István és Dávid Sándor, a gyergyóalfalui A«ta/Márton, az andrásfalvi Varga István, a hadikfalvi Nagy István, Fazekas András, Bíró Boldizsár. Az ő példájuk hat Beréti Istvánra, Szemcsuk Istvánra, a következő nemzedékre. Bátaszéken dolgozott Baricz Béla, ki szintén a székely fafaragó hagyományok örököse volt. A Balássy Gyula vezette szekszárdi faragó szakkör a rendszeres tanulás-továbbképzés lehetőségét jelentette a székely faragók számára is. A döntően kisplasztika és díszfaragás a nyolcvanas években eltolódik a nyári táborokban a köztéri nagy alkotások: gyermekjátékok, kopjafák, díszpadok, székely kapuk készítése felé. Áttörést jelentett az első köztéri alkotás felállítása: az első székely kaput, Lőrincz Imre munkáját 1963-ban állították fel Hőgyészen. Nem volt sem hivatalos avatása, sem szentelése. A következő a baranyai Hidason Varga István alkotása 1975-ben. 1979-ben a kismányoki templom udvarára faragta meg székely kapuját Gáspár István. 1984-ben Adorján Lajos székelyföldi és Farkas Lajos kakasdi fafaragó székely kapuját állították fel Kakasdon. 1986-ban Szemák Márton állította Tevelen. Gáspár István a kismányoki új templom szentélyébe faragott kaput. 1987-ben bekövetkezett halála gátolta meg abban, hogy a szószéket, az egyik oltárt, a keresztelőkutat elkészítő mester a teljes berendezést megfaragja. Tusa János fejezte be a kaput, a másik oltárt és a padokat. Szekszárdon dolgozott Horváth Imre ( 1909-1993), aki bátaszéki bognár ősök példájára e mesterséget választotta. Négy évig hajós is volt, melynek emlékeit faragásai is megőrizték. 27 éves korában kezdődött központi idegrendszerének fokozatos bénulása, mely kezének deformáltságában is megnyilvánult. 1960-ban kezdettel faragni, nála ez a tevékenység életben tartó terápiát jelentett. Legkorábban botokat készített, fogójukat plasztikai igénnyel megoldva, pl. halat bekapó kacsafej ábrázolásával. Ezt követték a körplasztikában kivitelezett állat ábrázolások. Hamarosan áttért azonban az embertípusok kisméretű ábrázolására, amelyekből életében több százat készített. Ezek korábban keményfából: körte, dió és almafából, valamint juharból, galagonyából és kecskerágóból készültek. Élete vége felé már csak a puhafa megfaragására tellett erejéből. Az embereket sohasem portré igénnyel faragta. Főként a paraszti élet ellesett pillanatait merevítette szoborba: pásztorokat, embereket bottal és tarisznyával, paraszt embereket maguk elé kötött köténnyel, emberpárokat, anyát gyermekével, halászokat és iparos embereket, de sohasem naturális ábrázolással, hanem tömörített összegzéssel. Dunaföldváron Csepeli István munkásságát kell kiemelni. Ő a dunaföldvári Fafaragó Galéria ötletének felvetője. Pakson dolgozik Trapp Ferenc, aki agyaggal kezdte, egy esztendeig kisplasztikával foglalkozott, amely jó alapot adott a faragáshoz. Mözsön él Határ József, ki munkásságával kiérdemelte a népi iparművész címet. Gyönkön Szegletes János dolgozik hosszú évek óta. Ozora mellett, Fürgéden farag Gyárfás Mátyás, kinek köztéri alkotása áll Enyingen, Fürgéden.
