Balázs Kovács Sándor - Deli Erzsébet: Kézművesek, népi iparművészek Tolna megyében. (Wosinsky Mór Múzeum, Szekszárd, 1999)

Kézműipari hagyományok Tolna megyében (B. K. S) - Faragás

nakot, kabakot, ivókürtöt aszerint, hogy ki mit igényelt. Csak másodsorban faragtak mást is, fóleg afiatalabbja szerelmi ajándékként mángorlót, mosósulykot, állótükröt stb. Mindezek használati tárgyak, amelyeknek fontos szerepük volt a pásztorok mindennapi életében, illetve a megajándékozottakéban. Miután a tárgyak java része magukat a készítőket szolgálta, így azok a faragók egyéni ízlése szerint készültek és létrejöttükben nem a falu, hanem a szűkebb vagy tágabb környék pásztorságának befolyása érvényesült. így a többi népművészeti ágtól eltérően egy lényegesen lazább hagyomány alakult ki. Ezt a hagyományt maguk a faragók hívták életre és irányították saját ízlésük szerint, faluközösségeiktől függetlenül. Többek között ezért jöttek létre kisebb-nagyobb regionális stílusegységek. A fafaragáson egészen a 18. század végéig a mértanias díszítőelemek uralkodtak és a növényi ornamentika gyéren jelentkezett. Érdekes jelenség, hogy éppen a természetet járó pásztorság művészetében él legtovább a mértanias díszítőrendszer, oly késő időkig, amikor a népművészet többi ágában már eluralkodott a természetelvű díszítőmód. A 19. század elején néhány évtized alatt végbemenő gyökeres változást figyelhetünk meg. A mértanias elemek majdnem teljesen eltűnnek, legfeljebb mint kísérő alakzatok jelentkeznek és főszereplőkké válnak a természetből vett motívumok, nem kis mértékben a figurálisak. Népművészetünk egyetlen más területén nem alkalmazták oly gyakran az ember-, az állat, a madárábrázolást, mint a pásztorfaragásokon. Mindez természetes függvénye az életmódnak, annak a környezetnek, amelyben a pásztorok életük nagy részét leélték. A pásztorok által faragott tárgyak a népművészet egészében különálló helyet, szerepet foglalnak el. Az alkalmazott motívumkincs sajátos kompozíciós elrendezést ad. Az első hivatásosan dolgozó faragópásztorok egyike id. Kapoli Antal ( 1867-1957) juhász volt. Művészete a 19. század közepi somogyi pásztorművészet hagyományaiból nőtt ki. Nagy hatással volt a Tolna megyei faragók munkásságára is. A ma élők között is vannak folytatói: pl. Csősz István Dalmandon, Szálai Lajos Németkér en, Ambrus Gyula Szekszárdon. Megyénk fafaragóit több csoportra oszthatjuk: van egy székely csoport (a bukovinai székelyek által magukkal hozott tudás, faragástechnika és motívumkincs), van egy a Dombóvár környékiekre jellemző, Balássy Gyula ( 1912-1978) által fémjelzett kalotaszegi mintakincs és a harmadik Dunaföldvár és környéke. Nem mindenki indult a pásztorművészettől. A Dombóvárhoz közeli Kurdon élt és dolgozott Eöri Szabó Dezső (1915-1989), aki sakk-készleteivel szerzett hírnevet és nevelt egész iskolát. Az áttört palóc faragást is alkalmazta a bútorok díszítését szolgáló tábláin. Jeleneteket, sokszor egész jelenetsorokat faragott ezzel a technikával, amelyek főleg székek és tékák díszéül szolgáltak. Az első darab, egy kézzel faragott - még nem esztergált - henger alakú cukortartó után, szinte rohamosan sorakoztak a nehéz helyzetekben mindig segítő, némi anyagi biztonságot is jelentő faragások. Fához való ragaszkodását gyermekkorától őrizte. Ifjú házasként meggyfából hintát faragott, azután Lápafőn ketteságyat, szekrényt, hajlított fotelkarfát. Kiállításai alapján szerte az országban ismerték. Elismerésképpen 1982-ben a Munka Érdemrend bronz fokozatát kapta. A dombóvári Balássy Gyula figurális faragásaival tűnt ki, művészete már túlnő a népi iparművészeten. Szinte valamennyi későbbi dombóvári faragó mesterének tekintette. 1998ban kiállítást rendeztek tanítványai munkáiból. Itt lehetett látni Bocz János, Bujáki Árpád, Bükösdi János, Bukösdi Gábor, Guszinger Antal, Guszinger Antalné, Guszinger Gyula, Guszinger Gyuláné, Szálai Zsigmond, Szálai Zsigmondné, Szűcsné Barna Judit, Vargáné Barna Gyöngyi, Panta Tibor, Panta Tiborné, Szegedi Józsefné és Kinceli Katalin használati- és dísztárgyait. A bukovinai székely fafaragók és egyáltalán a székely népművészet megjelenése a második világháború után, új színt hozott Tolna megye népi iparművészetébe. A bukovinai ma-