Balázs Kovács Sándor - Deli Erzsébet: Kézművesek, népi iparművészek Tolna megyében. (Wosinsky Mór Múzeum, Szekszárd, 1999)

Kézműipari hagyományok Tolna megyében (B. K. S) - A vessző, gyékény, szalma, csuhé és más növényi nyersanyagok felhasználása

luról falura házalt, és a helyszínen javította a szék ülőkéjét. 1929-ben még 21 székest írtak össze megyénkben, közülük 17 Bátaapátiban élt. A termesztett növényi nyersanyagok közül a szalmakötő a gabona szárából készít legrégebben különféle használati tárgyakat. A kötésre kiszemelt gabonát külön aratták, vagy aratás után gyűjtötték, szedték marokba a hosszú vékony gabonaszálakat. A nád aratása, kévébe kötése még természetes paraszti munka, de a nádtetőkészítés és a meglévő nádtetők javítása már nádfeldolgozó specialista feladata. A nádazás mesterségét képesítéshez sohasem Gyümölcsaszaló (fotó: Gere) kötötték, de úgyszólván iparszerúen űzték. Nádtető készítése mellett nádfalak építésével is foglalkoztak. A kukoricacsuhé feldolgozása nem nagy múltú, hiszen a növény termesztése a 17. században terjedt el Magyarországon. Szokás volt a kukoricát csuhésan törni, majd a háznál társasmunka keretében megfosztani. A téli takarmánynak is használt csuhét már a múlt században használták házi faragású székek ülőkéinek és kezdetleges fekvőhelyeknek (dikó) befonására. A csuhé lábtörlő, -papucs és -szatyor készítése a 20. században, főleg az első világháború után terjedt el, és sok szegényparaszti családnak biztosított az önellátáson felül, szerény téli keresetet. A kukoricacsőről lefejtett leveleket csomóba kötve a padláson tárolják. Feldolgozás előtt langyos vízben áztatják és keskeny csíkokra hasítják, hogy jól lehessen pödörni, illetve fonni. A csuhészatyrot szögletes farámán kötik. A rámába vert szögekre erősítik a két tenyér között sodrott fel vetőszálakat, majd az ugyanígy készülő sodraiékot befonják a fel vetőszálak közé. A szatyor fülét két vagy három sodrott zsinórból fonják, mint a hajfonatot. A lábtörlőt is szegekkel kivert léckereten készítik, míg a csuhépapucs talpa és némely lábtörlő spirális fonástechnikával készül. Jóllehet a csuhéfonás új keletű, mégis a szalmafeldolgozás mellett a legelterjedtebb paraszti házi munka, illetve háziipar, mivel nyersanyaga mindenütt rendelkezésre állt. Elterjedéséhez az 1930-40-es években szervezett háziipari tanfolyamok is hozzájárultak. A seprűkötés is régi háziipari ág. Korábban nyírfa, kökényfa vesszejéből, nádból, söprűfüből készítettek seprűket. A seprűcirok olasz és francia közvetítéssel a 19. század közepén honosodott meg Magyarországon. A különböző kézműves iparágak és a népi kultúra teljes és organikus egységet képez. A kézműves iparágak elsorvadása nemcsak a népi kultúra felbomlását eredményezte, hanem nagyon sok társadalmi konfliktusnak is lett a forrása, különösen az olyan, korábban szinte kizárólag ezekből a tevékenységekből élő rétegeknél, mint a cigányság.