Balázs Kovács Sándor - Deli Erzsébet: Kézművesek, népi iparművészek Tolna megyében. (Wosinsky Mór Múzeum, Szekszárd, 1999)

Kézműipari hagyományok Tolna megyében (B. K. S) - A vessző, gyékény, szalma, csuhé és más növényi nyersanyagok felhasználása

A vesszőfonás anyaga leggyakrabban fűz- és mogyoróvessző, ritkábban nyírfavessző. A vesszőszedés gyűjtögető tevékenység, leggyakrabban augusztusban és ősszel szedték, de vágták májusban és télen is, amint a fűzvessző megérett. A hántolatlan, hajas vagy zöld vesszővel dolgozó specialistákat és háziiparosokat széles körben kaskötőknek nevezték. A hántolt vesszőből finomabb kivitelű munkákat készítő háziiparosnak, és kisiparosnak kosárfonó volt a megnevezése. A 19. század végi iparrendtartások a kosárfonást engedélyhez kötötték. Azóta, az iparstatisztikákban nyilvántartott kisiparnak minősül, de sok helyen főleg falvakban - továbbra is dolgoztak piacon és vásáron nem árusító kaskötő specialisták. Fűzvesszőből fonták a megszámlálhatatlan mennyiségű, formájú és funkciójú kosarat, amelyek nélkül a paraszti háztartásokat el sem lehet képzelni. Sövénykerítés, sövényfal, kaputábla, lésza, szekéroldal, szekérkas készült kaskötéssel. Nagyobb szakértelmet kíván a kerekded alakú kéménykürtő, tyúkborító, szárítókas, tapogató, méhkas, szakajtókosár stb. megfonása. Vékonyabb, hámozott, gyakran hasított vesszőből készítik a különféle alakú, nagyságú és rendeltetésű kézi kosarakat, valamint a fonott bútort. A kerek tárgyaknak előbb a fenekét kötik meg, ebbe tűzdelik a bordákat, a formát és a szerkezetet biztosító vastagabb vesszőket és a felső perem felé haladva végzik el a fonást. A vesszőfonáshoz a munka rögzítését szolgáló egyszerű állvány szükséges. A szekérkas készítésénél pl. alacsony lócaformájú lyukas fát, a kosárkötéshez kétlábú kutyafát használnak. A kosárkötés gazdag variációs lehetőségével a formaalkotás kimeríthetetlen változatossága valósítható meg. Tolna megyében 1873-ban 25, 1929-ben pedig 38 kosárfonót írtak össze. A gyékénymunka alapanyagát, a gyékényt mocsaras, vízjárta réteken, tavakon, folyók mellékágaiban vágják, rendszeresen augusztusban. A napon kiteregetett, megszáradt növényt kévébe kötve szállítják és otthon dolgozzák fel. Másképp dolgozik a gyékényfonó és a szövő. Szövésre csak a keskeny levelű gyékény alkalmas. A fonó általában a földön ül: lábával rögzíti a munkába vett holmit, kezével pedig fon. A gyékényfonalat ugyancsak gyékényhasítékkal burkolja, majd a gyékénykötélből rendszerint spirális technikával („csigahurka") alakítja ki a terménytároló kosarakat, szakajtókat, lábtörlőket stb. A fonott, sváb székek elterjedése új javító-szakmát teremtett, a „ székkötő" (Stuhleinflechter - „stíleinfléter") gyékényköteggel a hátán fa- Szakajtó (fotó: Gere) Gyékény háti kosár