Balázs Kovács Sándor - Deli Erzsébet: Kézművesek, népi iparművészek Tolna megyében. (Wosinsky Mór Múzeum, Szekszárd, 1999)
Kézműipari hagyományok Tolna megyében (B. K. S) - Agyag - föld – és kőfeldolgozás, sármunkák
tehát a közönséges fazekasedénynél magasabban. Ennek következtében az ólommáz megolvadt és a fehér ónmázú pettyről lefolyt. Már ez az eljárás is arra utal, hogy a szakcsi mesterek nemcsak az ólom - hanem az ónmáz természetét, viselkedését is ismerték, A gyakorlatban alkalmazták. A csoport darabjai, néhány bokálytól eltekintve, sokszorosítással készültek (öntéssel vagy préseléssel), felületüket ónoxidos máz fedi és minden esetben ecsettel díszítettek. Motívumkincsük sajátos: a díszítmény színei között a kék dominál, kevesebb a sárga, csekély a mangánlila és elenyésző ennek halványabb változata, valamint a zöld szín használata. A habánok termékeivel mutatnak rokonságot. A fazekasok régente mezőgazdasági termékekre cserélték el áruik egy részét. A fél család elkísérte a mestert, hogy segédkezzen a piaci és vásári árusításban. Nyáron többnyire korsót és csibeitatót raktak szekérre (sok fuvaros megélt a vásárosokból), rétegenként bőven kibélelték szalmával, majd ponyvával letakarták és szorosan lekötözték a rakományt. A szekszárdi piacnapokon (szerda, szombat) a Süket-korzón, az ún. „göröncsér-piacon" kínálták portékáikat. A szekszárdi, nagy dorogi és paksi piacnapokon szezonban 150-200 csörgős korsó talált vevőre. A dísztárgyakat és háztartási edényeket többnyire a kereskedők vásárolták bizományban, utólagos elszámolásra. A fekete és piros edényeket és dísztárgyakat Acs (Auerbach) Lipót „hozta divatba" a múzeum révén, ő igyekezett patronálni, befolyásolni a 20 század elején a szekszárdi fazekasokat. A mestereknek megtetszettek és rákaptak készítésükre. Volt, aki csak a maga gyönyörűségére, maximum 30 darabot állított elő. Közülük való volt Réber Mihály, aki sógornak, komának készítette ajándékba. A ma is kedvelt Miska-kancsót is csak kis mennyiségben csinálták, nem is számított vásári árunak. Jó barátoknak készült ajándékba. Fazekas dinasztiák alakultak ki: Tamás János ősei Csíkszeredáról vándoroltak Szegedre, majd Kalocsára. Szegeden két fazekas manufaktúra működött a múlt század véTamás József fazekasmester, 1955. gén Ame i yik hez Tamás János elszegődött 36 segédet foglalkoztatott, 3 műhelyben egyenlő arányban 12-12 kályhás, fazekas és „korongos" (tálas). Mindegyik „sleppre", vagyis balkáni exportra termelt. Az 1878-as hadiesemények után Tamás János Szekszárdra költözött, mert kedvező híreket hallott a városról. Fia, József 'nála töltötte tanoncéveit, 1889ben szabadult. Neki már nem kellett „remeket" csinálnia, hiszen addigra megszűnt a céhrendszer. (Szabadulása évében 12 mester dolgozott Szekszárdon.) Vándorútra kelt, elsőnek nagybátyjához Kalocsára gyalogolt tapasztalatot szerezni. Onnan Magyar István műhelyébe ment Szegedre, kinél két tucat fazekas és kályhás segéd társaságában fejlesztette tudását. Cseréptálak - id. Tamás József, Szekszárd
