Balázs Kovács Sándor - Deli Erzsébet: Kézművesek, népi iparművészek Tolna megyében. (Wosinsky Mór Múzeum, Szekszárd, 1999)

Kézműipari hagyományok Tolna megyében (B. K. S) - Fémművesség

(lakatosokkal és a szűrszabókkal közösen) 1773, Szekszárdon, 1775, Bátaszéken (bognárokkal közösen) 1775, Pakson 1776,Gyönkön 1815, Regölyben 1815, Dunakömlődön (asztalosokkal, molnárokkal közösen) 1839, Hőgyészen (bádogosokkal, bognárokkal és lakatosokkal közösen) 1851. Mellettük egészen a 20. század derekáig voltak egyszerű cigánykovácsok, akik elsősorban szegeket, ácskapcsokat, fúrókat, aratósarlókat, csizmára való jégpatkókat, boronafogakat, s más speciális vas tárgyakat készítettek, illetve ezeket javították. Nem volt műhelyük, felszerelésük. Eszközkészletük szegényes és könnyen továbbszállítható volt. Vándor életmódot folytattak. Mesterségük apáról fiúra szállt. A kovácsműhelyeknek a falusi társadalom életében igen fontos szerepe volt. Az itt tartózkodók gyakran be is segítettek a mesternek: lóvasaláskor fogták a ló lábát, forrasztáskor rávertek a vasra, segédkeztek a ráfhúzásnál stb. Közben pedig politizáltak, megbeszélték a falu dolgait, tájékozódtak a világ folyásáról. A lakatosok a 19. században kezdtek határozottan elkülönülni a kovácsoktól. Amellett, hogy karban tartották a zárakat, közülük kerültek ki az órások, ők látták el a háztartási eszközök javítását. Készítettek díszes kivitelű céhládákat, pénzesládákat, vásározóládákat stb. A 19. században csizmát patkoltak, sarkantyúkat készítettek, a parasztládákat pléhekkel és sarokvasakkal látták el. Szerkesztettek pincékhez való tolózárakat, egyéb fiókzárakat, borító- és vésett zárakat, kulcsokat, álkulcsokat, tolvajkulcsokat és mesterkulcsokat is, továbbá kilincset, zabiákat, kengyelvasakat, lóvakarókat stb. Később közülük többen kitanulták a gépész szakmát is. Már 1777-ben céhprivilégiumot nyertek Pakson az asztalosokkal, majd Tolnán a fazekasokkal, harisnyakötőkkel 1782-ben, Gyönkön 1815-ben közösen az ácsokkal, asztalosokkal, kovácsokkal, kőművesekkel. Szekszárdon a legnagyobb múltra és tekintélyre a Debulay család tett szert. Francois Debulois Franciaország Savigny en Revermont nevű falujából, azzal a szándékkal indult kelet felé, hogy lakatos mesterségét fejlessze. Bécsben egy toronyóra készítő mester műhelyébe szegődött el. Gazdája - az 1794. évi tűzvész során leégett, szekszárdi római katolikus templom újjáépítési munkálataira alakult építészbrigádhoz kapcsolódva - felkereste Szekszárdot és megszemlélte az épülő templomtornyot, hogy elkészítse óraszerkezetét. Francois Debulois (akit ezután a leszármazottak névhasználata nyomán Debulaynak hívunk) elkísérte mesterét, mi több 1804. január 17-én megnősült Szekszárdon, s itt telepedett meg. A családi hagyomány szerint, a Liszt Ferencet többször is vendégül látó Augusz-család beszélte rá Debulay Ferencet, hogy a lakatosmesterség szokásos munkáin kívül vállaljad a toronyóra kezelését is. A törvényszéki iratok tanúsága szerint igénybevették Debulay szakértelmét a bíróságon is. 1827-ben megvizsgáltatták a megyeháza trezorjának zárszerkezetét, mert kirabolták a pénztárat. Az uradalmi számvevőtiszt lakásán, a vasalási munkákról készült számlán, németül írta alá a nevét. Első és második felesége is német volt. A lakatos dinasztia alapítójának halála után, a mesterség özvegyi jogon folytatódott, majd a második generáció férfitagja: Antal a fővárosba ment tudása gyarapítására. Fia, Imre szintén Budapesten folytatta tanulmányait. Elvégezte a gépipari technikumot, megszerezte a gőzgépkezelői képesítést, ezután Párizsba, onnan Londonba ment tanulmányozni az ipari vívmányokat. Kapcsolatot teremtett a Wermoler-rendszerű permetezőgép és szénkénegező készülék gyártók cégével, s folyamatosan, nagy mennyiségben meghozatta és értékesítette a szekszárdi szőlősgazdák részére. Még az első világháború előtt szabadalmaztatta a műhelyében gyártott takaréktűzhelyeket. Fiai közül János, Lajos és Béla követte a szakmába. A fémműves kisipar jellegzetes mesteremberei voltak a bádogosok is, kiknek legfontosabb nyersanyaguk a bádog vagy lemez, munkájuk szerteágazó és sokrétű volt. Fehér bádogból és sárgaréz lemezből különféle edényeket, lámpásokat, eső- és vízlevezető csatorná-