Balázs Kovács Sándor - Deli Erzsébet: Kézművesek, népi iparművészek Tolna megyében. (Wosinsky Mór Múzeum, Szekszárd, 1999)

Kézműipari hagyományok Tolna megyében (B. K. S) - Bőrfeldolgozó iparágak

tősen csökkent: Dunaföldváron mindössze 26, Pakson 24 és Szekszárdon a cipészekkel együtt 61 csizmadia volt. (A létszám nagyobbik felét a cipészek tették ki.) A 18-19. század fordulójától a falvakban is megtelepedtek, és a kisiparosság egyik legjellegzetesebb képviselőit jelentették. Önálló csizmadia céh működött a következő Tolna megyei településeken: Bátaszék 1637, Tamási 1702, Dunaföldvár 1703, Szekszárd 1726, Tolna 1767, Paks és Simontornya 1777, Ozora 1768, Kölesd 1815, Dombóvár 19. század. Csizmadia dinasztiák alakultak ki. Érdekes pl. Sághy Mihály szekszárdi csizmadiamester családja, ő volt a „Szegzárdi Csizmadia Ipartársulat" elnöke a céhrendszer megszüntetése, az ipartársulatok megalakulása idején (1872). Apja, szintén Mihály volt az első kézműves mester (csizmadia) a földműves családban. Neki kilenc gyermeke született, közülük az öt, felnőtt kort megért fiú (az említett Mihály is) csizmadia lett (Ferenc, Károly, István, Mihály, Móric). István felesége, Szeredy Rozália, valamint Mihály második felesége, Orbán Anna csizmadiamester leánya volt. István fia, Lajos szintén e mesterséget tanulta, második felesége Bauerhuber József csizmadia leánya volt. Mihály három leánya is csizmadialegény felesége lett (Etelka - Immel Jánosné Dunaföldvár, Anna - Lengyel Vincéné Szekszárd, Mária -Vörös Györgyné Simontornya ). Nem véletlen, hogy a csizmadiamesterséget választották, a közvélemény ezt magyar mesterségnek tekintette és a legkevesebb befektetést igényelte, hisz szerszámkészlete viszonylag könnyen beszerezhető volt. A csizmadia mesterség 19. század végi hanyatlásának szemléletes példája, hogy Sághy Ferenc a család legidősebb tagja, megélhetését veszítve öngyilkos lett, a család többi tagja is elszegényedett: Mihály és Móric háza a mai újvárosi ABC helyén, máig tisztázatlan körülmények között leégett, ennek eredményeként mindkét család szinte teljesen elszegényedett. A bőripari szakmák között előkelő helyet foglaltak el a szíjgyártók és a nyergesek. Ók a legősibb magyar iparosok voltak. Századunk elejének árjegyzékei jól mutatják, milyen nagy kultusza volt a lónak és kocsinak ebben az időben. A díszes úri, parádés munkák voltak a mesterségbeli tudás mércéi. Sok gondot fordítottak a sallangos, rózsás, pillangós díszítésekre, a finom, apró varrásokkal kidolgozott mutatós bőrökre. Műhelyük együtt volt az üzlettel. Az utcára nyíló szobában volt az üzlet, mögötte a műhely. Ha vevő jött, a mester fogadta. A műhelyben a legények, vagyis segédek legfőbb munkája a varrás volt. A szabást, összeállítást a mester maga végezte. A megrendelések mellett mindig készítettek elegendő mennyiségű új szerszámot a vásárokra is. A nyergeseknek mind a fafaragáshoz, mind a bőrmegmunkáláshoz egyaránt érteniük kellett. A nyeregváz elemeit fából faragták ki, majd az egyes elemeket vékonyra hasított bőrszíjakkal fűzték egymáshoz, az összefűző szíjakat ékeléssel rögzítették. így rendkívül szilárd, de egyben rugalmas szerkezetet biztosítottak, amire a maguk készítette ülésbőrt szerelték fel. A nyergek felszerszámozását többnyire szíjgyártókkal a vásárlók készíttették el, mert a nyergesek nem szívesen foglalkoztak vele. A készítményeiket gyakran domborműves faragással, vagy mintás élű cifrázó vasak beverésével díszítették. Igényesebb megrendelők részére a nyergek bőrkellékeit is külön díszítményekkel látták el. Hasonlóan virágzó volt a szűcsmesterség is. A szűcsmunkát, a gyapjas juhbőr kikészítését és feldolgozását el kell különíteni a tímár- és vargamunkától: a szőrtelen bőr kikészítésétől. A bőrmunka nem minden eljárása alkalmazható a szőrös bőr esetében: pl. nem használható a növényi cserzés. A drága prémekkel foglalkozó szűcsök a legrangosabb mesterek közé tartoztak. A 18. század végére, a 19. század elejére elvált egymástól a szűcsmesterség két ága: ajuhbőrt feldolgozó magyar szűcsök, illetve a nemes prémet felhasználó, főleg béleléssel foglalkozó német szűcsök munkája. A szűcsmesterség „egész mesterség", a nyersanyag kikészítésétől a kiszabásig, megvarrásig minden egy műhelyben, egy mester keze alatt történt. A tulajdonképpeni munkahely a lakószoba, ahol azonban már a megmunkált, kikészített bőrök szabása és varrása történt.