Balázs Kovács Sándor - Deli Erzsébet: Kézművesek, népi iparművészek Tolna megyében. (Wosinsky Mór Múzeum, Szekszárd, 1999)

Kézműipari hagyományok Tolna megyében (B. K. S)

Meghatározza az iparos falubeli státusát, hogy mennyiben kötődik a közösséghez, hogyan illeszkedik be a faluba. Elsősorban jellemző, hogy van-e földje, s azon milyen módon gazdálkodik? Átveszi-e a falu kulturális hagyományait (pl. vallását, viseletét, beszédstílusát stb.)? Idegen származású, más vallású, más kultúrájú iparosok elszigetelődnek, vagy - ha különben szakmai, erkölcsi tekintélyük nagy - számottevő hatást gyakorolnak környezetükre. Lényeges az iparosok vagyoni helyzete. Egyes iparosok, akár kiemelkedő szakmai munkájuk miatt, akár mert mellékvállalkozásokba is kezdtek, falusi viszonylatban kiemelkedő vagyonra tettek szert, akár virilisekké is válhattak, vagyis mint a legtöbb adót fizetők, helyet kaphattak az önkormányzatokban, sőt bírónak is megválasztották őket. Bátaszéken pl. 1877-ben Sármár György mészáros, 1883-84-ben Werner Miklós szabó, 1892-96 és 19001904 között Tafner János ács, építkezési vállalkozó a bíró. Szekszárdon 1796-97-ben Gyűszű István szűrszabó, 1840-47 között Martin Antal kádár, 1847-48 között Praimay

er Gáspár szűcs, 1854-55 között Ferdinánd Antal gombkötő, zsinórkészítő, 1862-63-ban Antal Vince szűcs, 1864-65-ben Sneiderpauer Jakab kötélgyártó, 1886-87-ben Stann Jakab kőműves, vállalkozó volt a bíró. Az egyes iparoscsaládok vagyonosodására vannak jó példáink. Igaz, hogy a vagyonosodás inkább akkor következett be, amikor odahagyták mesterségüket és kereskedők, vállalkozók vagy földbirtokosok lettek, de vagyonuk alapjait általában kézművesként rakták le. Pl. Góczi Alajos Bátaszéken 1828-ban szappanfőzőmester volt, János fia 1852-ben már 36 parcella földdel rendelkezett és mellette űzte apja mesterségét. 1875-ben mint földtulajdonos került fel az országgyűlési választók listájára, mellette kereskedéssel is foglalkozott. Rull János ugyanott született 1829-ben, tímár mesterséget tanult, majd műhelyt nyitott, 1871-ben azonban már földtulajdonosként szerepelt a virilis jegyzékben. Ugyanakkor mások a falusi társadalom legalsó szintjén rekedtek meg, mint rossz munkások elzüllöttek, esetleg testi fogyatékosként stb. a társadalom perifériájára szorultak. A kézműiparosok különböző módon illeszkedtek be környezetük társadalmi közegébe. Bizonyos esetekben szinte patriarchálisnak nevezhető életközösség alakult az iparos és a megrendelő között. Máskor tisztelettudó távolságtartás volt jellemző, amikor a mester a paraszti környezetben már „úr"-nak számított. Mégis az a fő jellemző, hogy a falun élő, különböző szintű iparos, paraszti és más foglalkozású rétegek egy összeszövődött organizmust alkottak, s létük csak egymás vonatkozásában nyer igazi értelmet. Az idők folyamán a gazdasági fejlődés hatására a kézművesipar szerkezete jelentős változáson ment át. A 19. század második fele gyökeres átalakulást hozott: egy sor kismesterség (fazekasok, szappanosok stb.) sorvadását hozta, melynek oka a gyáripar és a kereskedelem támasztotta konkurencia volt. A növekvő fogyasztás ugyanakkor az ún. szolgáltatóiparok számára teremtett konjunktúrát, ahol a kor technikai színvonalán igényelt minőséget, csak a kézművesség tudta biztosítani: az élelmiszer-ellátásban (pékek, hentesek), a ruházkodásban (szabók, cipészek, kalaposok), az építkezésben és lakberendezésben (kőművesek, ácsok, lakatosok, asztalosok). A szolgáltató szakmák előtérbe kerülése a kisipart még érzékenyebbé tette a gazdaság általános állapotával szemben, mert az ágazaton belül nem épülhettek ki olyan belső biztosítékok, amelyek a gazdaságban fellépő recessziós jelenségekkel szemben igazi védelmet nyújthattak volna. A mezőgazdasági termelés eszközváltása a vas- és fémipari szakmák előretörésében jelentkezett. A 19. század vége a „modern vaskorszak" beköszöntésének ideje volt. Az élet szinte minden területén elterjedt az olcsó vasáru, a háztartási és kéziszerszámok mellett, a termelőeszközökig, gépekig. Ezeket nagy választékban kínálták már a 90-es évektől a vaskereskedők. A vaseszközök tömeges elterjedése a kézműves iparok differenciálódását hoz-