Vadas Ferenc szerk.: Ozorai Pipo emlékezete (Múzeumi füzetek Szekszárd, 1987)

Filippo Scolarinak, ismertebb nevén Pipo Spanonak élete (Domenico Mellini)

tak, kivéve Poggio úr fiát, az hamis és nevetséges. Hogy pedig ne nyújtsam még hosszabbra okfejtéseimet, elmondom: Marc'Antonio Buonfinio, a magyarországi dolgok leírója, Raffaello da Volterra és Piero Giustiniano, aki hazájának, Velencének a történetét latinul írta meg, végül Giovanni Tracagnota úr, aki az egyetemes történelmét a világ teremtésétől kezdve olasz nyelven írta meg, mindnyájan azt mondják, hogy Pippo Scolari a velenceiek területére betört, és mindazt véghezvitte, amit már elmondtunk. Jöttének oka, néhányak szerint, a szlavóniai dolgok voltak, vagyis, úgy gondolom, ezen Zára megvásárlását és Sibenico ostromát akarják érteni; vagy mások szerint az, hogy Zsigmondot Marsilio és Pier Brunoro hívta; ami nagyon is lehetséges, hogy eszközként és serkentésként szolgált, hogy könnyebben rá lehessen venni a velenceiek megtámadására, hogy bosszút álljon a tőlük Dalmáciában elszenvedett károkért, egyszóval hogy mindezek a dolgok, vagy néhány közülük, alkalmat nyújtott de nem oka volt a magyarok megindulásának Spano parancsnoksága alatt Arról, hogy a velenceiek megtagadták a császárnak az áthaladást, amiért Filippot hadakozni küldte ellenük, ezek az írók egyetlen szót sem ejtenek, sőt, hozzáteszik, hogy Pippo visszatért Magyarországra, mivel a velenceiek pénzzel megvesztegették (mint vélik), mondja Sabellico, és ezért Zsigmond megölette (mint beszélik) aranyat olvasztatva a szájában. Itt meg kell jegyezni, hogy miután a dologról nem állítja, hogy-igaz, és nem is bizonyossággal írja meg, az ő története és másoké ebben az ügyben, kétes, hitelt a legkevésbé sem érdemel, és Scolari ragyogása a gyenge és kevésbé tömött felhőtől nem csökkent Giustiniano, hogy a többieket fölülmúlva ő is elmondjon valamit Pippo megszégyenlítésére, ugyanazt írva, mint Sabellico, hozzáteszi, pénzéhes volt, és ezért hagyta magát megvesztegetni, valamint hogy Zsigmond árulóként, a már említett módon ölette meg. Míg a többségük ezt úgy mondja el, hogy az egyik a másikat követi, Volterranót kivéve, aki azt mondja, Zsigmond megtudván, hogy áruló, megölette, de a mikéntről hallgat; ugyanazokat a szavakat használják, és ugyanolyan rendbe szedik őket, mint Sabellico. Amiből azt lehet gondolni, hogy azok, akik őt követve írtak, mivel ő volt időben az első, aki kibocsátotta történetét, és talán azért kezdte el írni, mert igaznak hitt egy hamis rágalmat Filippóról, amiről szót ejtek majd, amikor itt lesz az ideje, és ezt is, azt is beleírta krónikájába a velenceiek kedvében járva, innen vették, és ahogy mondani szokás, tovább álltak vele, anélkül, hogy másképpen kutatták volna az esetet. Nem beszélek róla, hogy jóllehet több szerző mondja ugyanazt oly módon, hogy beékelik az igen kevés szó közé, amivel elmondják, Zsigmond hogyan ölette meg, azt, hogy „ahogy mondják", vagy „ahogy egyesek mondják": ez azt bizonyítja, hogy nincs sok értesülésük és ismeretük róla. Az ő tekintélyükkel, valamint gyönge, felületes, kétes és nem alapos hiedelmükkel szemben elegendő tanúságtétel az ellenkezőjének a bizonyítására, amit annyiszor felemlegetett élete tartalmaz, ha tudja az ember, amit elmondok, hogy Filippo még 15 évet élt eme hadjárat után, és sok igen csodálatraméltó hőstettet vitt véghez, és Zsigmond, valamint egész Németország nagy kegyében állva halt meg, és királyt megillető pompában temették el; és egészen az 1539. esztendőig látható volt latin nyelvű ünnepélyes feliratú síremléke Székesfehérváron, amint azt a maga helyén el fogom mondani. Tanúskodik Zsigmond császár is, aki örökre megtartotta emlékezetét két kiváltságlevelében, amelyeket manapság azoknál a Scolariknál őriznek, akik Trevisóban laknak, és amelyeket láttam,